Máskor is történtek utolsó perces csodák magyar csapatokkal

Nem páratlan a magyar labdarúgás történetében, ami a magyar válogatottal történt csütörtökön este Szófiában. A csapat a 97. percben egyenlített és repült fel a mennyországba, hiszen ezzel az egy ponttal már biztos résztvevője a jövő évi Európa-bajnokságnak. Akad azonban több olyan mérkőzés is a múltban, amelyen az utolsó percekben, pillanatokban született meg a diadal úgy, hogy arra már nem sokan fogadtak volna. Hármat idézünk fel három különböző évtizedből a főszereplők segítségével.

Helsinki, 1997. október 11. Teuvo Moilanen kapus és Sami Mahilo tehetetlenül nézi a gólvonalon átjutó labdát 1997. október 11-én, a Finnország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezõ mérkõzés 92. percében. A magyar válogatott 1-1 arányú döntetlent ért el Helsinkiben. (MTI/EPA/HANNU VIERULA) Fotó: HANNU VIERULA

A magyar válogatott csütörtökön este a 97. percben egy öngóllal mentette 2-2-re Szófiában a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőt . Marco Rossi csapata ezzel egymás után harmadszor is részt vehet a kontinenstornán, és a szövetségi kapitány azt mondta, a játékosai szenvedve érték el ezt a sikert, a gólnál szerencséjük is volt, ám előtte rengeteg helyzetet kihagytak. A magyar futball történetében nem ez volt az első eset, hogy az utolsó percekben, pillanatokban már minden veszni látszott, mégis a magyar csapat örülhetett a lefújás után. A hetvenes években a Ferencváros, a nyolcvanasban a Videoton, kilencvenesben pedig a válogatott volt olyan helyzetben, hogy a sikeréért már fabatkát sem adtak volna, mégis a sors szeszélye, a harci szellem, a küzdeni akarás, a hit és a szerencse meghozta a boldogsághoz szükséges eredményt.

Ferencvárosi öröm a Crvena zvezda ellen. Fotó: MTI/Kovács Gyula

Idegenbeli 11-essel jutott a Fradi a KEK döntőjébe

1975. április 23., Belgrád, KEK elődöntő: Crvena zvezda–Ferencváros 2-2.

Rab Tibor, 20-szoros válogatott védő így elevenítette fel a mérkőzést:

– Az első meccsen otthon 2-1-re nyertünk, és ez volt az állás a visszavágón is, amikor Bálint Lászlót kiállították. Bár szinte újonc voltam, én lettem a középhátvéd, Mucha József hátrahúzódott mellém beállósnak, és így álltuk a hazai csapat nyomását. A házigazdák mindenáron dűlőre akarták vinni a dolgot, nagy energiákat mozgósítottak az újabb gól érdekében, mi pedig tudtuk, hogy így marad az eredmény, akkor hosszabbítás következik, és emberhátrányban ez nem nekünk kedvez. Azaz nagyon kellett a szerzett gól. Csak kevés volt hátra, amikor egy ellentámadásunk végén Máthé Jánost buktatták a tizenhatoson belül.

Oda sem mertem nézni, amikor Megyesi István elvégezte a tizenegyest, a közönség reakciójából tudtam meg, hogy belőtte, azt pedig a társaktól, hogy a labda alig vánszorgott el a gólvonalon túlra.

Nem adtuk fel, és ilyenkor nincs lehetőség gondolkodásra, ösztönből kell futballozni és persze harcolni az utolsó leheletig.

A Ferencváros tehát 4-3-as összesítéssel bejutott a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) döntőjébe, ahol roppant tartalékosan 3-0-ra kikapott a csúcsformában futballozó Dinamo Kijevtől.

A Vidi Szarajevóban tett csodát

1985. április 24., Szarajevó, UEFA-kupa-elődöntő: Zseljeznicsar–Videoton 2-1.

Disztl Péter, 37-szeres válogatott kapus múltidézése:

– A hazai csapat 2-0-ra vezetett, amivel továbbjutásra állt, és akkor minden megváltozott. Nem mondom, akadtak helyzetei még az ellenfélnek, de azok kimaradtak, a jugoszlávok szerencsére elkezdték húzni az időt, nem feltétlenül további gólra törekedtek, mi viszont mentünk előre. Nekünk ugyanis egy esélyünk volt a továbbjutásra, gólt kellett lőnünk. 

Ilyenkor nem számítanak a begyakorolt figurák, csak mész előre, hátha történik valami, és hátha a szerencse is melléd szegődik.

Nekünk bejött, Csuhay József, a beállósunk nem sokkal a lefújás előtt betalált, és mi jutottunk döntőbe. A második gólban – amely egyértelműen lesről esett – sajnos én is benne voltam, kijött rólam a labda, és emiatt szörnyű perceket éltem át. Amikor Józsi berúgta a gólt, végigszaladtam a pályán, hogy megköszönjem neki, óriási kő esett le a szívemről.”

Disztl Péter ment a Zseljeznicsar csatárai elől. Fotó: MTI 

A Videoton 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal jutott be az UEFA-kupa döntőjébe, ahol két meccsen dőlt el a trófea sorsa. Székesfehérvárott a Real Madrid nyert 3-0-ra, a visszavágón Disztl Péter tizenegyest védett a Bernabeu-stadionban, a magyar csapat pedig Májer Lajos góljával 1-0-ra győzött, de így is a spanyoloké lett a kupa.

Páratlan futballtörténelmi gól

1997. október 11., Helsinki, világbajnoki-selejtező: Finnország–Magyarország 1-1.

Halmai Gábor, 57-szeres válogatott középpályás:

– Nekünk egy pont kellett a továbbjutáshoz, de vesztésre álltunk. Rettenetes érzés a pályán, hogy fogynak a percek, nem játszol jól, nem tehettünk mást, mint hogy minden mindegy alapon futballoztunk. 

Próbáltuk bejuttatni a labdát a kapu elé, hátha megpattan valakin, és helyzetbe kerülünk, tervszerű játékról ilyenkor nem lehet beszélni. Arra, ami történt, nem számítottunk, hiszen a szögletünk után a kilencvenedik percben négy finnt is érintve került a hálóba a labda,

ilyen talán sem előtte, sem azóta nem történt meg a futballban.

Tényleg úgy éltük meg, hogy csoda történt, a vacsorát is euforikus állapotban költöttük el. Emlékszem, eszembe jutott a Vidi szarajevói meccse a Zseljeznicsar ellen, amelynek a közvetítését rádión hallgattam, és amikor Csuhay kiegyenlített, leírhatatlan boldogság töltött el, és ugyanezt éreztem Helsinkiben is.

A magyar válogatott ezzel a döntetlennel továbbjutott, és előselejtezőt játszhatott, amelyek során a jugoszláv válogatott Budapesten 7-1-re, Belgrádban 5-0-ra győzött. Ez a két csúfos kudarc Halmai Gábor szerint utólag is kissé felülírja a finn fővárosban érzett boldogságot...

Borítókép: A finnek szerencsétlenkedték össze a magyarok továbbjutását jelentő gólt (Fotó: MTI/EPA/Hannu Vierula)