Mátyás 2024. február 24.
logo

A gyász és a betegség is formálta világbajnokunkat, akit Cseh László mentett meg + videó

Szalay Attila
2023.12.03. 06:20 2023.12.03. 12:51
A gyász és a betegség is formálta világbajnokunkat, akit Cseh László mentett meg + videó

A rövid pályán világ- és Európa-bajnok úszó, Bernek Péter a munkába menekült, amikor a 2016-os riói olimpia után elvesztette az édesapját. Mindössze két edzést hagyott ki, és egy-két hónappal később harmadik lett a windsori vb-n. Szerinte a családi tragédiát mindenki máshogy dolgozza fel, nincs általános recept Milák Kristóf számára sem. Azt mondja, hogy az ő pályafutását Cseh László mentette meg, a dr. Csernus Imrétől kapott fájdalmas önismereti lecke pedig kellett ahhoz, hogy a tokiói olimpián méltó búcsút vegyen. Bernek Péter a visszavonulása óta egy rosszindulatú daganatos betegséggel, a melanomával is megküzdött, és átértékelte az életét: a háttérbe húzódva, a feleségének és a két kisfiának él.

– Emlékszik Verrasztó Dávid elhíresült nyilatkozatára?
– Rémlik, hogy nem volt túl pozitív, de nem tudnám pontosan idézni… – válaszolta lapunknak Bernek Péter.

Bernek Péter
Bernek Péter csak egy dolgot bánt meg a karrierjében: hogy nem becsülte meg az első Eb-érmeit. Fotó: Mirkó István

– Semmi gond, idézem: „Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér.” Ezt Verrasztó 2014-ben mondta, ön abban az évben lett rövid pályás világbajnok. Mit gondolt akkor és mit gondol most erről a véleményről?
– A megbecsültsége megvolt akkor is és most is. Ha az anyagiakat nézzük, manapság még nagyobb támogatások is járnak egy Eb-címért, szóval semmiképp sem mondanám, hogy értéktelen. A presztízst tekintve Magyarországon sokáig tényleg az olimpiai arany vagy semmi hozzáállás volt a divat, de ebben pozitív változást látok, a média egyre inkább értékeli a többi eredményt is, ami fontos, mert a gyerekeket már nehezebb a versenysportban tartani, annyi más inger éri őket, és szükség van a megerősítésre.

– Úszásban kiváltképp az olimpia bűvöletében élünk, huszonkilenc aranyéremmel hazánk negyedik a világon. Ön négy olimpiára jutott ki, amelyeken egyéni számban nem került a döntőbe. Hogyan értékeli ennek fényében a karrierjét?
– Visszanézve elégedett vagyok azzal, amit elértem. Mindig is hangoztattam, hogy nem én voltam a világ legtehetségesebb úszója, ha a nyers technikát, a vízfekvést, a mozgástanulást nézzük. De szerencsére a tehetség nem csak ezekből áll, a teherbírás, az állóképesség, a mentális erő mind hozzátartozik, és idevenném a szülői hátteret is, ami nem tehetségfaktor, mégis fontos. 

Anyuék kocsmát vittek Kőbányán, hajnali négykor keltek, de így is óriási feladat hárult rájuk, mert 5.30-ra vinni kellett az uszodába, aztán iskola után vissza. Ha ők nincsenek, sosem lettem volna élsportoló. Kiskoromban eleinte nem vonzott az úszás, volt, hogy eldugtam a gatyámat, és azt mondtam, otthon maradt, de egy hét után lebuktam vele. 

Akkor és később sem erőltettek semmit, idővel magamtól szerettem meg, és azért csináltam. Ha van valami, amit megbántam a pályafutásomban, akkor az, hogy a 2012-ben szerzett első Európa-bajnoki érmeimet nem becsültem meg jobban. Semmilyen eredménynek tekintettem őket, nem számítottak.

„Akkor már éreztem, hogy nem leszek olimpiai bajnok”

– Mégiscsak átérezhette, hogy mi szülte a Verrasztó-nyilatkozatot.
– Az akkori hangulat az uszodában, a csapatban nem tette lehetővé, hogy értékeljem azokat a sikereket. Talán ha máshol vagyok. Ki tudja? Az olimpia nyilván nekem is álom volt, 2006-ban már a 2008-as pekingi játékok pólójában járkáltam, és tizennégy évesen hajtogattam, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Egy annyi idős gyerek nem fogja még fel, hogy ez mit jelent, mennyi munkával jár. Pekingben már kint voltam tartalékként, akkor megéreztem a hangulatot, 2012-ben viszont tüske maradt bennem, akkor már éreztem, hogy soha nem leszek olimpiai bajnok.

– Pedig akkoriban indult be a pályafutása az említett Eb-érmekkel. Miért gondolta úgy, hogy a nagy cél elérhetetlen?
– Reálisan láttam, hogy mit tudok, csak soha nem mondtam ki hangosan. 2012-ben Debrecenben volt az Eb, és 200 háton 1:55,88-cal, országos csúccsal lettem ezüstérmes. Azzal az idővel a londoni olimpián hatodik lehettem volna, de óriási öngólt rúgtunk azzal, hogy a formám az Eb-re volt kihegyezve. Olimpia nincs túl sok egy sportoló életében, ha a csúcséveket nézzük, legfeljebb három, és én 2012-ben tudtam, hogy már csak két lövésem maradt. Ezt a terhet sokáig cipeltem magammal, 2016 talán ezért sem sikerült jól, és csak a 2021-es tokiói olimpián szabadultam fel. Döntőbe ott sem jutottam, de életem legjobbját úsztam 400 vegyesen.

BERNEK Péter
Három számra helyezte a fókuszt az évek alatt, de a gyerekkori szerelem a 200 hát maradt. Fotó: MTI/Illyés Tibor

– Ugrált a számok között, 200 háton kezdte, aztán 400 gyorsra váltott, végül 400 vegyesen fejezte be. Melyik állt önhöz a legközelebb?
– A 200 hát, amit nevezhetünk gyerekkori szerelemnek. Abban voltam ifjúsági olimpiai bajnok, és mindig jó érzéssel úsztam, de ha hosszú évekig csak egy számot viszel, abba bele lehet őrülni, ezért váltottam. Be is jött, de túl sokáig pihentettem a 200 hátat, amit a 2014-es Eb után a 2017-es hazai vb-n úsztam először nagy versenyen.

idén a fukuokai vb-n döntötte meg az országos csúcsát 200 háton, amikor világbajnok lett. Mit gondol róla?
– Nem titok, hogy jóban vagyunk Hubival, a tokiói olimpia előtt sokat edzőtáboroztunk együtt, de ő akkor még főleg a 200 vegyesre készült. Számomra nyilvánvaló volt, hogy ő lehet az, aki megdöntheti a rekordomat, és jócskán meg is döntötte, több mint egy másodperccel. Szurkolok neki, hogy jövőre az olimpia is hasonló sikereket hozzon, mert ő tényleg megérdemli, az a fajta úszó, aki rengeteg melót tesz bele, mindig 110 százalékon ég.

Elillant a bizalom, de nem haragszik Turi Györgyre

– Említette, hogy volt idő, amikor az uszodai légkör miatt nem tudta megbecsülni a sikereit. 2014-ig Turi György irányításával készült. Milyen volt a kapcsolatuk?
– Mélyebbről kezdeném. Pecsics Zsuzsa néninél kezdtem kiscsoportban, utána dr. Egressy Jánoshoz kerültem, és mindkét metódus barátságos párbeszédre épült. Aztán tizennégy évesen bekerültem a darálóba, egy keményebb világba, holott amúgy is érzékenyebb lelkületű embernek tartom magam. Már az elején megviselt az a légkör, olyannyira, hogy 2006 szeptemberében kezdtem abban a csoportban, és decemberben azt mondtam, hogy ennyi elég volt, én befejezem az úszást. Akkor Cseh Laci ült le velem beszélgetni, aki már világbajnok volt, példaképként néztem fel rá, és tudott adni egy lökést, hogy folytassam, de időről időre besokalltam. Nem emberként volt bajom Gyuri bácsival, egyszerűen nem tudtunk úgy együtt dolgozni, hogy az számomra kifizetődő lett volna. Voltak szép eredményeink, de én más módszer szerint szerettem volna készülni, több újításra vágytam, mert az új impulzusok miatt tudunk fejlődni.

– Mi volt az utolsó csepp a pohárban?
– Amikor kijelentette, hogy nem tudja garantálni a kijutásomat a 2016-os olimpiára. Amikor ezt hallod az edződtől, akkor a maradék bizalom is elillan. Annak az olimpiai ciklusnak az elején én azért hosszabbítottam szerződést a klubbal, mert egy ideig nem Turi György, hanem Krajnyák György irányításával készültem, megkaptam az új impulzusokat, élveztem a munkát, és azt hittem, ez így marad, de végül minden újra a régi felállás szerint történt. Így az utolsó másfél-két évem kínkeserves volt Kőbányán, mígnem a BVSC-hez és Nagy Péterhez kerültem, akivel a pályafutásom legszebb eredményeit értem el. Ő karolt fel, amikor a 2014-es berlini Eb után szakmai mélypontra zuhantam, és alig négy hónappal később rövid pályás világbajnok lettem az irányításával. Nélkülözhetetlen volt számomra, az első pillanattól partnerként kezelt.

Bernek Péter
Miután szakmai mélypontra zuhant, Nagy Péter segítségével szinte azonnal világbajnok lett. Fotó: Mirkó István

– Turival rendezte azóta a dolgokat?
– Az elválás után nem volt felhőtlen a viszony, de én nem haragszom rá, és láthattuk, hogy kinevelődtek a kezei között világszínvonalú úszók. Az lehetett a gond, hogy a tizennégy éves gyerekből felnőtt lettem, és szerintem nemcsak Gyuri bácsinak, hanem sok más edzőnek is nehéz ilyenkor, hogy ne még mindig azt a gyereket lássa maga előtt, akinek minden gondolatát igazgatni kell. Ezt a falat nehéz áttörni, nálunk csak Cseh Lacinak sikerült, neki is úgy-ahogy.

Tőle kapta meg az utolsó lökést

– Cseh László nem sokkal ön után hagyta el Turit, és Plagányi Zsoltnál új lendületet vett a pályafutása. Az önök kapcsolata hogyan alakult az évek alatt?
– Kezdetben kicsit félénken csodáltam, aztán egy szobába kerültünk a versenyeken, sokat beszélgettünk, és baráti kötelék alakult ki köztünk. 2016-ban nagyon mély időszakon mentem keresztül, ott volt a balul sikerült riói olimpia, utána szeptemberben meghalt az édesapám, aztán decemberben jött a rövid pályás vb Windsorban. Laci ott nem indult, de egy rendezvény miatt ki kellett jönnie, és bejött a szobámba, tartotta bennem a lelket. 

Az ilyen baráti gesztusok jellemzik őt. Pályafutásom megmentője, és büszke vagyok rá, hogy a klubváltásom után a 2014-ben szerzett vb-címemmel én adtam meg neki az utolsó lökést, hogy ő is új útra lépjen.

– Az érmei minősége alapján éppen az a 2014-es vb-cím a csúcs, amelyet 400 gyorson ért el rövid pályán. Főleg a huszonöt méteres medence miatt érdekel, hogy ön is azt tartja-e a legtöbbre.
– Amíg sportol az ember, nem gondolkodik rajta, hogy egyik verseny kevesebbet ér-e a másiknál. Mivel az olimpián ötvenes medencében kell úszni, a rövid pálya talán egy fokkal lejjebb van, de általában ezeken a világversenyeken is indulnak a legjobbak, aki meg ott van, az mindig győzni akar. Nem rangsoroltam az érmeimet, most is dobozokban vannak a gardróbszekrényben, legfeljebb annyit írtam rájuk, hogy fontos vagy nem fontos. A vb- és Eb-érmek azért a fontos dobozba kerültek.

– Az előbb érintettük a 2016-os windsori rövid pályás vb-t, amelyet az édesapja elvesztése után rendeztek. Az ott szerzett bronz sem jelent többet a többinél?
– De, érzemileg mindenképpen. A színfalak mögött ki is törtek belőlem az érzelmek, az a verseny egy fájdalmasan szép emlék.

Amikor leállt, rászakadt a gyász, elöntötte a fájdalom

– Akkoriban menekült az úszásba?
– Tulajdonképen igen. Amikor hazaértem a 2016-os olimpia előtti edzőtáborból, apa akkor került kórházba. Nem mondták el nekem, mekkora a baj, mert néhány nappal később már utaznom kellett az olimpiára, de sejtettem, hogy nem egy megfázásról volt szó. Hogy Rióban nem jöttek az eredmények, azt abszolút nem fogom erre, már előtte is feszült voltam, nem úgy mentek az edzések, ahogy kellett volna. Amikor hazajöttem, akkor tudtam meg a pontos diagnózist, és szeptemberben bekövetkezett a baj. Összesen két napot hagytam ki az edzésekből, egyet hétfőn, miután szombaton elment, és egyet a temetés miatt. Hamarosan egy vietnámi edzőtáborba is elutaztam, ami egy hongkongi versennyel zárult. Ez segített. Amikor vége volt az úszásnak vagy a kondizásnak, akkor rám szakadt a gyász, elöntött a fájdalom, de nem lehetett egész nap edzeni.

– Napjainkban esete van az érdeklődés középpontjában, aki már hosszabb ideje felhagyott az edzésekkel, s úgy hírlik, neki is családi tragédiával kellett szembenéznie. Mit mondana neki?
– Nincs recept, mindenki máshogy dolgozza fel ezeket a helyzeteket. Én utáltam, ha tutujgattak, azt akartam, hogy mindenki hagyjon békén. Napokig senkivel sem beszéltem, a barátaimtól is eltávolodtam. Szerintem hagyni kell, hogy a versenyző lépjen először, különben csak azért is, még jobban bezárkózik. Makacsok ezek az úszók. Kristóf esetében egyébként én hiszem, hogy ha legkésőbb januárban bele tud állni a munkába, neki nem jelenthet problémát a párizsi olimpia.

BERNEK Péter
Bernek Péter fellélegzett, amikor Csernus Imre kezelésbe vette és a lelke mélyére ásott. Fotó: MTI/Illyés Tibor

– Ön kapott, igényelt segítséget a nehézségek feldolgozásához?
– Több sportpszichológusnál is jártam, 2014 körül Budavári Ágota doktornőnél kezdtem, Benyák András pedig mentáltréninggel segített, azokat a módszereket pályafutásom legvégéig használtam. Mivel alapvetően nem szerettem kibeszélni az érzéseimet, többször abbamaradtak a találkozók, mígnem dr. Csernus Imréhez kerültem. Ez a Covid-időszakban volt, és kőkemény önismereti leckét kaptam, ami néha szó szerint fájt. Azon dolgoztunk, hogy ne fojtsak el magamban mindent, és ettől fellélegeztem, ami nagyon kellett a tokiói olimpia előtt.

– Az pályafutása utolsó nagy versenye volt. Eszébe jut, mi lett volna, ha akkor kapja meg ezt a fajta segítséget, amikor a fizikai teljesítőképessége csúcsán volt?
– Igen, ezt meg is kérdeztem Imrétől, de neki volt igaza, amikor azt felelte, hogy akkor még nem fogadtam volna meg a tanácsait, erre meg kellett érnem.

– Egyértelmű volt, hogy Tokió lesz a végszó?
– A vállam nem bírta tovább. Már tíz éve voltak vele gondjaim, de injekciókkal, gyógytornával kordában lehetett tartani, akkor viszont már akkor is fájt a jobb vállam, ha csak balra fordítottam a fejemet. Ez egy erős jelzés volt a testemtől, hogy állj és ne tovább.

Csak mostanában fogja fel a betegség súlyát

– Tavaly januárban melanomát fedeztek fel önnél, amiről márciusban a közösségi oldalán adott hírt. Azóta minden rendben?
– Lekopogom, igen. Csak mostanában fogom fel a betegség súlyát. A fényképek alapján már három éve ott volt a lábamon az anyajegy, amiről a szövettan kiderítette, hogy négyes stádiumú melanoma. Nem vagyok egy orvoshoz járó típus, de talán előbb is kiderülhetett volna. 

Néhány napon belül eltávolították, és minden vizsgálat negatív lett, ahogy azóta a háromhavi kontrollok is. Az biztos, hogy ilyenkor elgondolkodik az ember, és átértékel néhány dolgot az életben.

– Ez is oka annak, hogy az utóbbi időben a háttérbe húzódott? A visszavonulása után Késely Ajna edzője lett, akivel idén februárban elváltak az útjaik, ön pedig kicsit eltűnt a radarról.
– Ajnával mindketten az ismeretlenbe ugrottunk a közös munkával, és úgy gondolom, értékes tapasztalatokat szereztünk. Ő mondta ki, hogy legyen vége, de ez már lógott a levegőben, én sem éreztem komfortosan magam. Szeretek mindent a lehető legprofibb hozzáállással csinálni, de ez nem működött, én is egyetemre jártam, nem tudtam minden edzésen ott lenni, nem találtam edzőtársakat mellé, kettesben pedig monotonná vált a munka. Bízom benne, hogy egyszer kijön neki a lépés! Most jólesik a háttérben lenni, négy hónapos a kisebbik fiunk, Barnabás, Milán pedig hároméves. Az utánpótlással foglalkozom Gödöllőn, ahol hétszáz fővel működik az úszásoktatás, ami napi 130 gyereket jelent. Hosszú távon itt van a helyem a feleségem, Ági mellett, aki a szakosztályvezetői feladatokat is ellátja, de a BVSC-s múltam sem merül feledésbe, ott is tudok segíteni, ha szükség van rám.

Bernek Péter a feleségéről, az Eb-győztes Mutina Ágnesről:

Borítókép: Világbajnok úszónk, Bernek Péter úgy érzi, hogy Cseh László megmentette a pályafutását (Fotó: Mirkó István)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.