Turi György a bázisán, avagy élete színterén, a Kőér utcai uszodában, az irodájában fogad, ami valójában egy öt négyzetméteres lyuk a nyolcvanas évekből itt felejtett bútorokkal, egy íróasztallal, egy székkel és egy heverővel, a falakon sok-sok képpel a tanítványokról. Gondolhatnánk, az edző a puritánságát hangsúlyozandó választotta ezt a kis szobát a beszélgetés helyszínéül, ami látszólagos ellentmondásban áll a rendszámtáblaként a névjegyét viselő márkás autója hírével. A majd három órás beszélgetés alapján hajlok arra, se ennek, se annak ne tulajdonítsunk a kelleténél nagyobb jelentőséget – a jó autó mindenkinek igénye, de legalábbis vágya, az adminisztráció elvégzéséhez viszont nincs szükség lakosztályra a különben sem hivalkodó küllemű és berendezésű létesítményben.
Turi György láthatóan kissé feldúlt, szinte kapóra jön, hogy először át kell esnie a kötelező fotózáson. Hogy addig én se unatkozzak,
kezembe nyom egy fotóalbumot vagy inkább emlékkönyvet. Késely Ajna készítette neki 2019 karácsonyára. Csupa szívhez szóló üzenet, bejegyzés ékesíti az összefűzött kis kötetet, olyan, amilyet egy kedves teremtés ír az atyai barátjának – vagy a rajongott nevelőedzőjének.
Az elképzelt forgatókönyvet, hogy majd faggatom az edzőt – mi igaz abból, amit nyilatkozott róla, továbbá miért van tele az úszás hasonló ügyekkel, mindez Széchy Tamás kevésbé dicső hagyatéka-e, netán az úszósport szükségszerű velejárója, vajon már így készült anno Csik Ferenc, de Szőke Katóék generációja már mindenképpen? –, rögvest elvethetem. S ha Késely Ajna példája nem lenne elég, Turi György megmutat egy bizalmas levelezést Szilágyi Liliánával.
Valami nagyon sem stimmel, szögezem le magamban, miközben kénytelen vagyok ripityára törni az edzőről a közelmúltban megjelent írások nyomán kirajzolódott nem éppen kedvező képet, s az egyes történetekből mint mozaikdarabokból megpróbálok összeilleszteni egy másikat, reményeim szerint valóságosabbat, igazabbat.
Turi György nem akar visszavágni, sem vagdalkozni, sem kiteregetni a szennyest. Igazából nyilatkozni sem akar, de érzi a késztetést, hogy nem csupán a saját, hanem az egyesülete, a Kőbánya SC, sőt a magyar úszósport hírneve forog kockán.
Újabb és újabb történetek jönnek elő, csak hüledezek, s időnként kénytelen vagyok közbe kérdezni és valamiképpen rászorítani az edzőt, az kevés, ha engem győz meg, valamit muszáj az elmondottakból megosztani a nyilvánossággal, ha el akarja érni a célját.
Végre kimondja, az fáj neki a legjobban, hogy úgy állítják be, mint akit – megelégelve a módszereit – idővel az összes tanítványa elhagy. Ezen a nyomon indulunk el.
– Mire föl sugallják már azt is, hogy Késely Ajna elhagyott? Szó sincs róla. Én mondtam ki még 2019-ben, ő azt utolsó olyan tanítványom, akivel a remélt csúcsig vezető utat közösen végigjárom. Megegyeztünk abban, hogy a tokiói olimpiáig foglalkozom vele napi szinten, az eredeti tervek szerint 2020 nyaráig, amire természetesen még ráhúztam egy évet. Szó sincs róla, hogy Ajna hátat fordított nekem, továbbra is számíthat a támogatásomra, de szüksége van olyan edzőre, aki nap mint nap mellette van. S még csak nem is instruáltam, a saját akaratából esett a választása Bernek Péterre – meséli el az elválás történetét.
Aztán sorra kerülnek a többiek. Állítja, éppen volt az, aki nem akarta elhagyni őt, a körülmények kényszerítették erre, amit az úszónő sajnál utólag is a legjobban, miként azt a levelezésükben is elismeri. Risztov Éva sem orrolt meg rá örökre, a kapcsolatuk azért szakadt meg, mert az úszónő visszavonult, s majd amikor a nyílt vízi szakágban olimpiai bajnok lett, visszatalált korábbi mesteréhez.
– Talán Petivel volt a legszorosabb a viszonyunk, többször előfordult, hogy családostul együtt karácsonyoztunk – folytatja a sort Bernek Péterrel.
– Igen, lehet, hogy elkövettem egy hibát, őszintén megmondtam a nevelőapjának, aki jobban szerette, mintha a sajátja lett volna, hogy Petiből nem lesz olimpiai bajnok. Ebbe nem tudtak beletörődni.
2014 októberében váltunk el egymástól, nem haragban, de még ma is fáj, ha erre gondolok. Igen, Peti ezután, 2014 decemberében nyert rövid pályás világbajnoki aranyérmet négyszáz gyorson. Egy bűvész biztosan megérintette varázspálcával, de ha nem így történt, akkor talán java részt a közös munkánknak köszönhetően, mert hat hét alatt úszásban nem lehet csodát tenni.
Kozma Dominik… Nos, róla nem szívesen beszél Turi György. Nem akarja bántani, a sprinternek akadt gondja elég e nélkül is. S hogy őt mi motiválhatta arra, hogy dehonesztálóan beszéljen korábbi edzőjéről? A lehetséges választ tényleg nem az edző sugallja: celeb lett, neki létkérdés, hogy forogjon a neve.
S végül Cseh László, akit Turi György még ma is úgy emleget, a Lacika.
„Úgy bánt velünk, ahogyan nem lett volna szabad. Igazán azóta vagyok dühös rá, amióta Plagányi Zsolt mellett rádöbbentem, lehet másként is” – nyilatkozta az úszó korábbi mesteréről október elején a Nemzeti Sportban, amire a napokban a 24.hu-nak adott interjúban még rátett egy lapáttal imigyen: „Gumikötelezés közben koki a farúddal. Ha nem úszod meg a szintidőt, akkor ugyanez a vízben. Képzeld el, amikor becsapsz 186-192-es pulzussal és puff a fejedre. De ennél is rosszabb a lelki terror. Mert abban éltünk, ez nem kérdés.”
– Farúd? – tiltakozik kérdés formájában az edző. – Nincs is olyan az uszodában. – Majd elmondja, mi állhat ennek hátterében.
A gumikötelezés bonyolultabb feladat annál, mint ahogy azt elképzelnénk. Nem elég erősen és gyorsan rángatni, az úszómozdulatot kell közben szimulálni. Ha ez nem elég pontos, akkor az edző – mert hogy kézzel nem tud odakapni –, mint a karmester, egy pálcával mutat oda, ahol biccen a technika.
– Előfordulhatott, hogy rákoppintottam a kezére, akár a fejére is, ez tucattörténet a sportágban, de soha nem ütöttem meg
– cáfolja korábbi tanítványát. Nem is ez a vád bántja, mert annyira banálisnak tartja, hanem a „lelki terror”, miszerint megtörte Cseh Lászlót, mert így tudta elérni, hogy zokszó nélkül elvégezze azt, amit előírt neki.
– Ma is emlékszem, 2000-ben vagy 2001-ben, a nyár elején történt. Kiírtam Lacinak a mondhatni szokásos résztávokat szintidőkkel a kétszáz pillangóra való felkészülés jegyében. Nagyon elmaradt a kért időktől. Mondtam neki, ez így nem jó, vágjon neki újra. Húzta a száját, de megcsinálta, még lényegesen gyengébb időkkel. „Ennek így semmi értelme – folytattam –, Lacika, akkor inkább menj haza, s akkor gyere edzésre, ha hajlandó vagy dolgozni.” Másnap ismét ott volt az uszodában. Az edzés ugyanúgy zajlott le. Ez ment egy hónapon keresztül. Aztán következett a bajnokság, amelyen egyetlen aranyérmet sem szerzett, majd a nyári szünet, s ősszel nem csupán testileg, hanem lelkileg is megerősödve tért vissza. Hát ez lenne a betörés története.
Turi György nem tagadja, olykor, igen, szigorú volt, de hát az úszásban, ebben a centire és századmásodpercre pontosan mérhető, laboratóriumi sportágban, ahol hatalmas a konkurencia, másképpen nem lehet eredményt elérni, s ezzel Cseh László is tisztában van.
Hogy akkor mi késztette mégis arra az úszót, hogy a visszavonulását követően pellengérre állítsa korábbi edzőjét, akivel már hét éve elváltak az útjaik?
Turi György sem tudja. Már annak a híre is váratlanul érte, hogy egykori tanítványa kijelentette nem akarja őt látni a búcsúztatására szervezett ünnepségen. Úgy sejti, ebben más, Cseh Lászlónak kedves ember keze van, s magában ezzel magyarázta az első, őt bíráló újságcikket – ekképpen lehetett elébe menni az eseményeknek, az elmaradt meghívásnak. De hogy mi motiválta az ennél is durvább második kiszólást, azt végképp nem érti.
Ennek ellenére úgy gondolja, hogy Cseh László nem akart neki rosszat. Csak éppen ő más. Másként látja a dolgokat, mint a többség. S mint ő, Turi György.
Olyan világban élünk, hogy azt gondolhatnánk, elszámolási vita lehet a felek között. Nos, Turi Györgyöt megkerülve utánaérdeklődtünk: az edző életjáradékként egyetlen fillért sem vesz fel és nem is követel Cseh Lászlótól, aki pedig az ő irányításával olimpián három ezüst- és két bronzérmet szerzett.
Nem akarok szentet faragni Turi Györgyből, de a hosszú beszélgetés arról meggyőzött: már rég nem a pénzért, legalábbis messze nem csupán a pénzért dolgozik. Hanem mert az úszás az élete. S most az életműve forog kockán. S ahhoz nem tud jó képet vágni, hogy azt porba döntsék és megtiporják.
Borítókép: Turi György a Kőér utcai uszodában (Magyar Nemzet/Teknős Miklós)
