A magyar bajnok Ferencváros kedd este kezdi meg idei nemzetközi szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A walesi aranyérmes The New Saints elleni kétmeccses párharc Budapesten, a Groupama Arénában veszi kezdetét. Az FTC walesi ellenfele már túl van két meccsen a BL kvalifikációjában, a Szentek a montenegrói Decic gárdáját búcsúztatták egy-egy győzelemmel és döntetlennel, 4-1-es összesítéssel az első selejtezőkörben. Ezzel szemben a magyar bajnokcsapat még nem játszott tétmérkőzést, ellenben a labdarúgóknak a nyári szünet után két edzőtáborban volt lehetősége összecsiszolódni a nyáron kinevezett új vezetőedzővel, Pascal Jansennel és stábjával.

– A felkészülési időszak jól sikerült, ám lezárult, készen állunk az első mérkőzésre. Tisztelnünk kell az ellenfelet. Tisztában vagyunk azzal, hogy a The New Saints a saját bajnokságában mire képes, azt viszont csak a ma esti meccsen tudjuk meg, hogy a nemzetközi porondon milyen teljesítményt nyújt. A felkészülés első napjától kezdve erre a meccsre készültünk – jelentette ki Jansen, aki igencsak támadó felfogású csapatot küld a pályára.
Ahogy kiderült, hogy kik kapnak lehetőséget a zöld-fehéreknél, azonnal elindult a találgatás, hogy vajon mi lehet Abu Fanival. Nos, sajtóhírek szerint az izraeli válogatott középpályásnak komoly kérője van, így a Fradi nem akarja kockáztatni, hogy a játékos esetleg lesérüljön.
Alaposan bekezdett a Fradi, 25 perc alatt háromgólos előny
Ahogy Pascal Jansen megígérte, a Fradi hatalmas lendülettel kezdett, egyre másra vezette a támadásait, ám sajnos az utolsó passzokba egyelőre még hiba csúszott. A majd 16 ezer néző pokoli hangulatot varázsolt az arénába, és azt bizton kijelenthetjük, hogy a pályán lévő játékosok közül a walesiek kapusa, Roberts volt a legnépszerűtlenebb. Ennek egyszerű magyarázata volt: lila mezben védett.
Aztán a 15. percben megtört a jég, és Marquinhos remek beadását követően a felhők közé felugró Traoré gyönyörűen fejelt a walesiek kapujába. A közönség azonnal a folytatást követelte, hiszen az látszott ennyi játék után is, hogy sokkal jobb csapat a Fradi. Aztán egy szemet gyönyörködtető támadás végén – Zachariassen labdáját Pesics mellel levette, majd visszagurította Traorénak, aki kilőtte a bal alsót - már 2-0-ra vezettek a zöld-fehérek a 21. percben. Alig több mint 2 perc múlva ismét Marquinhos húzott el a baloldalon, beadását ezúttal Zachariassen lőtte kapásból a jobb sarokba.