Nagytakarítás a Fradinál – nemcsak jöttek, bőven mentek is a zöld-fehérektől

Alaposan felfrissítette a keretét a Ferencváros, amely egy letisztult kerettel vághat majd neki az Európa-liga alapszakaszának, illetve folytathatja a válogatott meccs után a bajnoki szezont. Egy biztos, a távozók közül van, akit sajnálnak a szurkolók, akik bíznak abban, hogy a megújított csapat helyt áll majd – a Magyar Kupával együtt – mindhárom fronton.

2024. 09. 09. 9:51
Fotó: fradi.hu/Adam Molnar
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint arról már beszámoltunk, a Ferencváros alaposan bevásárolt az átigazolási piac végleges lezárása előtt. Előbb érkezett a 31 éves Virgil Misidjan, aki az előző szezonban kiesett csapatával a szaúdi első osztályból. A korábban különböző holland csapatokban játszó, Vura becenévre hallgató játékos azóta már be is mutatkozott nemzetközi és hazai bajnoki meccseken. Misidjan eddig négyszer lépett pályára a suriname-i válogatottban, ahol egyszer talált a hálóba. A transfermarkt.co.uk adatai alapján a suriname-i szélső értéke 2,3 millió euró, a szerződése pedig 2025. június 30-ig szólt az Al-Tajnál, ennek ellenére a szakportál úgy tudja, a Fradi ingyen jutott a szélsőhöz.

Matheus Saldanha, Ferencváros
Matheus Saldanha biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor a Fradit választotta (Fotó: Fradi.hu)

Szintén még időben szerződtette a zöld-fehér klub a magyar válogatott kerettagját, a 24 éves Szalai Gábort, aki a svájci Lausanne csapatától érkezett. A 191 centi magas, ballábas, a válogatott keretnél többször is figyelembe vett védőnek a transfermarkt.co.uk szerint 1 millió euró az értéke. A játékos eddig 44 találkozón lépett pályára az NB I-ben a kecskemétieknél, míg Svájcban – ahova 2024 januárjában igazolt a Kecskemét csapatától – összesen 17 találkozón lépett pályára.

A Ferencváros az utolsó pillanatban leigazolta a szerb bajnokság előző kiírásában társgólkirály, 16 találatot szerző Matheus Saldanhát, aki korábban hazáján kívül Japánban, Kínában és Azerbajdzsánban is megmutatta a tudását. A brazil támadó a magyar élvonal történetének legértékesebb játékosa lett, ugyanis a Nemzeti Sport és a szerb Sportal úgy értesült, a csatár hárommillió eurójába került a zöld-fehéreknek, vagyis ez az NB I történetének legdrágább átigazolása, eddig Stjepan Loncar állt a vonatkozó lista élén. Saldanha emellett a magyar élvonal történetének legértékesebb játékosa – a transfermarkt.co.uk szerint 8 millió euró az értéke –, csapattársát, Mohammed Abu Fanit előzte meg.

Szevikjan visszatért nevelőegyesületéhez  (Forrás: Facebook/Lokomotív Moszkva)

És akkor nézzük, kik hagyták el a Ferencvárost. Elsőként említhetjük az örmény válogatott Edgar Szevikjant, aki egy évre kerül kölcsönbe a Lokomotiv Moszkvához. Az RPL Sky információi szerint a moszkvai csapat 400 ezer eurót fizet a kölcsönért, de van egy opciós vásárlási joga is, amelyet 4 millió euróban állapítottak meg a csapatok. A 23 éves Szevikjan a télen az orosz Nyizsnyij Novgorodtól igazolt a Fradihoz, a téli, spanyolországi edzőtáborban csatlakozott a csapathoz, aki a Transfermarkt adatai szerint 1,2 millió euróért érkezhetett. Tavasszal többnyire csak csereként jutott szóhoz, de mind a bajnokságban a Diósgyőrnek, vagy a kupaelődöntőben a Nyíregyházának rúgott parádés bombagóljaival igazolta, hogy félelmetes bal lába van. Ebben a szezonban abszolút kiesett Pascal Jansen kegyeiből, és mindössze a dán Midtjylland elleni hazai, 1-1-es döntetlenre végződő BL-selejtezőn kapott lehetőséget a Ferencvárosban.

Hiába teljesített jól Loncar az előző szezonban, mennie kellett  (Fotó: fradi.hu/Adam Molnar)

A Ferencváros szerződést bontott a bosnyák válogatott középpályással, Stjepan Loncarral, akit új csapata már be is jelentett. Loncar az előző szezonban 12 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett a Ferencvárosban, amellyel bajnoki címet nyert, a lengyel Lech Poznan csapatához szerződött, a kékek hivatalos bejelentése szerint a bosnyák válogatott középpályás 1+1 évre írt alá a klubhoz. Loncar távozása sokakat meglephetett, hiszen amikor az előző szezonban, januárban visszatért kölcsönből a zöld-fehérekhez, a csapat erőssége volt, ráadásul Saldanha érkeztéig ő volt a hazai bajnokság csúcstartója, hiszen 2,5 millió eurót fizettek érte a zöld-fehérek, míg a transfermarkt.co.uk szerint a jelenlegi értéke 1 millió euró.

Bassey Dunaszerdahelyre került kölcsönbe (Fotó: fradi.hu/Adam Molnar)

Kölcsönban folytatja Fortune Bassey is, aki jövő nyárig a Dunaszerdahely gárdáját erősíti. A 25 éves csatár egy bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert az FTC-vel. A 25 éves Bassey 2021-ben a Dynamo Ceske Budejovicétől érkezett az Üllői útra. Első ferencvárosi szezonjában 12 mérkőzésen két gólt szerzett, az idény végén bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A 2022/23-as BL-selejtezők során háromszor lépett pályára, kétszer volt eredményes, majd kölcsönbe távozott, először a Viktoria Plzenhez, később a svéd Degerforshoz, végül pedig a Hapoel Petah Tikvához. Bassey a jelenlegi idényben a dán Midtjylland elleni hazai, 1-1-es döntetlenre végződő BL-selejtezőn, valamint a DVTK és a Nyíregyháza elleni bajnokikon kapott lehetőséget.

2023 májusában játszotta a legjobb meccsét a Fradiban Gojak, amikor duplázott az Újpest elleni derbin    Fotó: fradi.hu/Adam Molnar

Szintén szerződést bontottak Amer Gojakkal, aki 2022 nyarán érkezett az Üllői útra, első szezonjában 19 bajnokin két gólt szerzett, mindkettőt 2023 májusában, az Újpest elleni derbi alkalmával. Emellett két Magyar Kupa-találkozón is lehetőséget kapott, a Bicske ellen eredményes is volt. Gojak részese volt a 2022/2023-as UEL-menetelésnek, együttesünk nyolc mérkőzéséből heten pályára is lépett. A szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Az előző idényben Gojak – akinek a transfermarkt.co.uk szerint 500 ezer euró a jelenlegi értéke – egy BL- és egy EKL-selejtezőn, hat bajnokin és két Magyar Kupa-összecsapáson kapott lehetőséget, míg augusztus végén a horvát Rijeka csapatához igazolt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.