A Kozma utcai temetőben búcsúztatják
Délután a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Gyulay Zsolt Keleti Ágnesre emlékezve kiemelte: „mindenki hálás azért, hogy egy ilyen példakép volt előttünk”. Az M1 aktuális csatornának nyilatkozó sportvezető megerősítette azt is, hogy a MOB saját halottjának tekinti Keleti Ágnest, és elmondta, hogy temetése január 9-én lesz.
Utóbbi információt megerősítette a Nemzeti Sport is, amelynek internetes felületén a családtól kapott tájékoztatásra hivatkozva arról számoltak be, hogy Keleti Ágnestől születése 104. évfordulóján, azaz 2025. január 9-én, csütörtökön 12 órától vesznek búcsút a Kozma utcai izraelita temetőben.
Keleti Ágnes 1952-ben, Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett. Pályafutása csúcsára 1956-ban, Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!