Mint ismert, a szombathelyi születésű Schäfer András az elmúlt év utolsó napján kifizette a Haladás adótartozásának rendezéséhez hiányzó összeget, így két részletben, összesen mintegy 15 millió forinttal segítette a szurkolók által szervezett adománygyűjtés sikerét, amely az óriási összefogásnak köszönhetően elérte a célját, és a klub rendezni tudta az 55 milliós tartozását.
Ez volt az alapfeltétele a nagy múltú futballklub életben maradásának. Az ügy bonyolult, érdemes nagy vonalakban tisztázni. A Haladás profi labdarúgó-csapatát üzemeltető Kft. az előző idény végén megszűnt, így ekkor az NB III-as indulási joggal az anyaegyesület, a HVSE égisze alatt folytatódott csapat története a jelenlegi évadban. Csakhogy a HVSE is súlyos anyagi gondokkal küzd, a bajnok futsalcsapat is szétesőben van, így a labdarúgóklubot az újonnan alakult Haladás 1919 Labdarúgó Kft. venné át új alapokról építkezve. Ennek alapfeltétele volt az adótartozás rendezése.
Azóta ez már megtörtént, megvan a nullás adóigazolás, és benyújtották a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felé az NB III-as együttes átvételéhez és versenyeztetéséhez szükséges dokumentumokat. A szurkolók elnökéből lett ügyvezető, Keringer Zsolt pedig már az edzőjelöltekkel és a játékosokkal tárgyal, és szervezik a Haladás felkészülési meccseit.
Schäfer András népi hősből tulajdonossá válhat
Szükség lenne azonban még tőkére a működtetéshez, és itt jön be a képbe újra Schäfer András. A Vaol.hu cikke szerint a szombathelyi önkormányzat arról kezdeményezett tárgyalást a Bundesligában szereplő Union Berlin válogatott középpályásával, hogy legyen tulajdonos az önkormányzat által alapított Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben, erről Nemény András polgármester tájékoztatta a lapot.
Schäfer, aki eddig csak utánpótlásszinten volt köthető a Haladáshoz, a nagylelkű adományozása óta óriási tiszteletnek örvend Szombathelyen, a szurkolók a stadion egyik szektorát is elneveznék róla. A játékos Németországban is sok elismerést kapott a Haladás megsegítéséért.
Információnk szerint a konkrétumokat is érintő megbeszélésekre a jövő héten kerülhet sor, addig Schäfer nem kívánja kommentálni a tulajdonosi szerepvállalás lehetőségét. Ez érthető, hiszen egy ilyen komoly elköteleződéshez ismernie kell a részleteket, másrészt a hétvégén folytatódik a Bundesliga az ünnepi leállás után, és Schäfernek most elsősorban az Union Berlin szombati, Heidenheim elleni meccsére kell koncentrálnia.
A Haladás felkészülési programja már ismert
Ami a Haladás terveit illeti, arról Keringer Zsolt ügyvezető beszélt a Vaol.hu-nak.
– Több edzővel is tárgyaltam, egy-két napon belül kiderül, ki lesz a Haladás trénere – árulta el. – Ami a játékoskeretet illeti, sok játékossal beszéltem, mindenkivel legalább két alkalommal és jelen pillanatban a keret nagy részével szóban sikerült megegyeznem. A bajnoki rajtig öt edzőmérkőzést vív a csapat, az első tréninget pedig január 13-án, hétfőn tartja az új vezetőedző.
A Haladás téli felkészülési mérkőzései. Február 1.: Haladás–Kapuvár. Február 5.: Haladás–Kaposvári Rákóczi. Február 12.: Kaposvári Rákóczi–Haladás. Február 15.: Haladás–Sopron. Február 22.: Haladás–Sopron