– Most dumálj, dumálj most, dumálj most! – kiabálta Brahim Díaz az Atlético Madrid kispadja felé, és a Real Madrid játékosának szavai egyértelműen Diego Simeone felé irányultak. – Ha tegnap tudtál dumálni, akkor most is dumálj! – folytatta Brahim Díaz. Ennek a megértéséhez huszonnégy órát kell visszamennünk. A találkozó előtt a sajtótájékoztatón Simeone kizárta, hogy Brahim Díazzal számolnia kell.

– Arra számítok, hogy a középpályán Camavinga, Modric és Tchouaméni játszik majd. Szóba jöhetne Brahim Díaz is, ő is egy lehetőség, de nem hiszem, hogy ő kap bizalmat – mondta akkor Simeone, és a jelek szerint ez érzékenyen érintette Brahim Díazt.
Simeone nem találta el, Brahim Díaz pedig be is talált
Nos, Carlo Ancelotti a Tchouaméni, Camavinga, Brahim Díaz trióval kezdett a középpályán. Modric a 62. percben állt be Camavinga helyére, Díazt a 89. percben Endrick váltotta.
Brahim Díaz az 55. percben vette be az Atlético Madrid kapuját, három védő sem tudta megállítani, amikor az ötös bal sarka elől a bal, azaz a hosszú sarokba lőtt jobbal, hét méterről, és ezzel beállította a 2-1-es végeredményt. Az első félidőben Rodrygo (4.), illetve Julián Álvarez (32.) volt eredményes.
Érdekesség, hogy Ancelotti éppen Brahim Díaz gólja előtt akart cserélni, Modric már bevetésre készen állt, de a gól miatt a cserére csak később került sor. Brahim Díaz elárulta, nem tudta, hogy neki kellett volna-e lejönnie a pályáról. Ancelotti a lefújás után elmondta, hogy nem őt akarta lecserélni, Camavinga fájlalta a hátát, azért hozta le őt.