
Hozzányúl-e Rossi a keretéhez?
Ha mindenki egészséges, akkor Marco Rossi vélhetően a jelenlegi keretben gondolkodik majd a vb-selejtezőkön, esetleg az angol harmadik ligában állandó játéklehetőséghez jutó Schön Szabolcs (Bolton), a török első ligában folyamatosan kezdő Mocsi Attila (Rizespor), a Styles sérülése miatt behívott két paksi labdarúgó , Vécsei Bálint és Osváth Attila, valamint az olasz másodosztályú Spezia csapatából kiszoruló régi kedvenc, Nagy Ádám jöhet számításba. Ugyanakkor nagy kérdés,
az olasz mester mennyire mer majd a fiatalokhoz nyúlni,
akik akár a klubjukban, akár a korosztályos válogatottakban bizonyították, megérhettek a kapitányi bizalomra.

Vannak fiatalok, akik megállnák a helyüket
Úgy tűnik, Rossi nem jön zavarba, ha tehetséges fiatalokhoz kell nyúlnia. Nem véletlen, hogy a legifjabb Dárdai testvér, a Bundesligában, a Wolfsburgban sorozatosan játszó 18 éves Bence, illetve a Ferencvárosban kimagasló teljesítményt nyújtó Tóth Alex éppen a vasárnapi, 3-0-ra elveszített mérkőzésen már be is mutatkozott a válogatottban. Nem kizárt, hogy az Eintracht Frankfurtban már a meccskeretig szinte mindig eljutó, de általában még
a frankfurtiak tartalékcsapatában játszó Fenyő Noah, vagy a dán Köbenhavn felnőttcsapatába is bekerülő Németh Hunor is szerepet kap majd a nagyok között.
De ugyanez igaz lehet a Yaakobishvili testvérekre – Áron a Barcelona kapusa, míg Antal a Girona hátvédje –, vagy éppenséggel a válogatottban már bemutatkozott Gruber Zsomborra (MTK) és Vancsa Zalánra (Roda), illetve Németh Andrásra (Münster).

Kapusposzton a tapasztalat, a jobb oldalon a friss erő
Természetesen az említett fiatalokat nem egyszerre fogja meghívni a vb-selejtezőkre készülő válogatott keretébe Marco Rossi. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy vannak olyan kerettagok, akik már – legfőképpen a koruk miatt – nem alkalmasak arra, hogy velük vívja meg a nemzeti csapat a nagy sorozatok selejtezőit, csoportmeccseit. A kapusoknál a rutin az első, hiszen Gulácsi, Dibusz és Szappanos is a harmincas éveinek közepét tapossa, ám ez a hálóőrök esetében még messze van a nyugdíjkorhatártól.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!