Románia legutóbb 1998-ban szerepelt a világbajnokságon, és úgy vágott neki a 2026-os vb selejtezőinek, hogy most jó esélye van a kijutásra, hiszen nem került különösebben nehéz csoportba: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Ciprus és San Marino az ellenfelei. Csakhogy rögtön az első fordulóban fájó vereséget szenvedett a román válogatott, amely hazai pályán kikapott 1-0-ra a bosnyákoktól. Ezek után San Marino ellen hatványozottan kötelező volt a győzelem, amit Mircea Lucescu csapata 5-1-re hozott is idegenben.

A meccs után azonban a román futball legendás edzője a távozásával fenyegetőzött. Lucescu, aki irányította az Internazionalét is Olaszországban, nyert UEFA-kupát a Galatasarayjal és a Sahtar Donyeckkel is, 79 évesen úgy érzi, hogy neki már nem kell mindent elviselnie.
– Elmagyaráztam az embereknek, hogy mi történt és mit kell tenni, de nem tetszett, ahogy értelmezték a dolgokat, és ahogy kiragadták a szövegkörnyezetből, amit mondtam – hozta fel a bosnyákok elleni vereséget követő sajtóreakciókat Lucescu a San Marino elleni győzelem után a román Gazeta Sporturilor cikke szerint.
A román sajtó üldözheti el a válogatott legendás edzőjét?
Miután a román válogatott kikapott az első fordulóban, a kapitány kritizálta Mihai Popescut, aki hibázott a bekapott gólnál. Mondandóját azonban szerinte eltúlozta a román sajtó.
– Amikor felhívom a figyelmet, kritizálok, tanácsolok, azt jó szakember módjára teszem, nem rosszindulattal, hanem barátsággal, szeretettel, megértéssel – magyarázta Lucescu. – Abban a korban vagyok, hogy én már nem haragszom senkire, de nem voltam elégedett bizonyos megjegyzésekkel.
Végül kissé fenyegető hangon hozzátette: – Azért vagyok itt, hogy segítsek. De bármikor távozhatok, ha a dolgok így folytatódnak.
A csoport másik hétfő esti meccsén a bosnyákok hazai pályán 2-1-re győztek Ciprus ellen, így két forduló után két győzelemmel az élen állnak a három-három pontos Románia és Ciprus előtt, San Marinónak nincs pontja, Ausztria pedig még nem lépett pályára.