Brazília a 2026-os világbajnokság dél-amerikai selejtezőjében négy fordulóval a vége előtt a tabella negyedik helyén áll, és a júniusi két mérkőzésén kiharcolhatja a vb-kijutást. A brazil válogatott kispadjáról a márciusi, Argentína ellen elszenvedett vereség után távozott Dorival Júnior, és a helyére Carlo Ancelotti érkezett. A Real Madrid csapatától elbúcsúzott olasz tréner magyar idő szerint hétfőn este kihirdette a keretét az Ecuador (június 5., idegenben) és Paraguay (június 10., otthon) elleni selejtezős mérkőzésekre, de a huszonöt fős névsornak a sérült Neymar – akivel kapcsolatban Ancelotti határozottan kijelentette, hogy vb-kijutás esetén a reményei szerint egészséges lesz, mert Amerikában fontos szerepet kaphat – mellett is vannak komoly hiányzói.

Carlo Ancelotti csak egy Real Madrid-játékost hívott meg
Noha Ancelotti előző klubjából Vinícius Júnior mellett Endrick, Éder Militao és Rodrygo is brazil, végül négyük közül csak előbbi kapott meghívót a keretbe – igaz, a másik három még éppen sérüléssel küzd vagy abból lábadozik. Hasonló cipőben jár Éderson, Joelinton és Gabriel is.
Nagy visszatérők is vannak a keretben Casemiro és Antony személyében, összességében pedig tizenkét változás van az argentinok ellen, két hónapja látott kerethez képest.
Az eddig segédjeként dolgozó fiával, Davidével kapcsolatban Carlo Ancelotti elárulta, nem kizárt, hogy a brazil kispadra is csatlakozik hozzá, jelenleg azonban éppen egy meg nem nevezett európai klubbal tárgyal, így annak sikeressége esetén vezetőedző lesz belőle. Az olasz szövetségi kapitány hozzátette, mindenképpen szeretné már júniusban bebiztosítani a vb-kijutást, és már nagyon várja a kihívást, hogy aztán jövő nyáron megcélozza a csapattal a világbajnoki címet.
A brazil válogatott kerete a júniusi vb-selejtezőkre:
- kapusok: Alisson (Liverpool, angol), Bento (al-Nasszr, szaúdi), Hugo Souza (Corinthians)
- védők: Marquinhos (PSG, francia), Danilo (Flamengo), Alex Sandro (Flamengo), Vanderson (Monaco, francia), Lucas Beraldo (PSG, francia), Léo Ortiz (Flamengo), Carlos Augusto (Inter, olasz), Wesley (Flamengo), Alexsandro (Lille, francia)
- középpályások: Casemiro (Manchester United, angol), Bruno Guimaraes (Newcastle, angol), Gerson (Flamengo), Andreas Pereira (Fulham, angol), Éderson (Atalanta, olasz), Andrey Santos (Strasbourg, francia)
- csatárok: Richarlison (Tottenham, angol), Vinícius Júnior (Real Madrid, spanyol), Raphinha (Barcelona, spanyol), Antony (Betis, spanyol), Gabriel Martinelli (Arsenal, angol), Matheus Cunha (Wolverhampton, angol), Estévao (Palmeiras)