A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel továbbjutott, és május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában. Bár a PSG kettős győzelemmel ejtette ki az Arsenalt a BL elődöntőjében, az angolok vezetőedzője, Mikel Arteta szerint inkább a csapata szolgált rá arra, hogy ott legyen a fináléban. Sőt a spanyol tréner ennél is tovább ment, és olyan dicséretet mondott az Ágyúsokról, amely a párizsiak edzőjét, Luis Enriquét is meghökkenthette.

Nyeretlen Arsenal
Artetán sokszor számonkérik, hogy már 2019 óta irányítja a londoni gárdát, de a nagy sikerek elkerülik, és azzal, hogy az Arsenal szerdán a PSG-vel szemben kiesett a BL-ből, eldőlt, hogy idén is trófea nélkül marad a csapat.
Immáron öt éve nem nyertek semmit az Ágyúsok.
Szó se róla, Arteta együttese jól teljesített idén a Bajnokok Ligájában. Az alapszakaszt a harmadik helyen zárta, később, a negyeddöntőben pedig akkora pofont adott a Real Madridnak, amire ritkán van példa az elitsorozatban. De a PSG elleni elődöntős párharc egészét tekintve egy percig sem tűnt úgy, hogy az Arsenalnak valós esélye lett volna a franciákkal szemben. Arteta viszont más szemüvegen keresztül nézte ezeket a meccseket, legalábbis a lefújás utáni értékeléséből ez tűnik ki.
– Gratulálnom kell a PSG-nek a döntőbe jutáshoz, de még a PSG kispadjától is azt a visszajelzést kaptam, hogy sokkal jobbak voltunk náluk.
Ha megnézzük a két meccset, a legjobb játékosuk a kapus volt
– mondta el Mikel Arteta, aki hangsúlyozta, hogy sokkal szorosabb volt ez a párharc, mint amit a végeredmény mutatott. A spanyol szakember egyfajta titkos fegyvernek szánta az eltiltásából visszatérő Thomas Partey-t, de végül bűnbak lett a ghánai középpályásból, az Arsenal szurkolói pedig már a távozását követelik. Arteta a vereség ellenére szentül hiszi, hogy az Arsenal a BL legkiválóbb együttese.

– Nem láttam jobb csapatot a BL-ben eddig az Arsenalnál – tette hozzá a spanyol tréner. Luis Enrique természetesen nem értett egyet honfitársa gondolataival, és ő is kifejtette, hogy miért érdemelte meg a továbbjutást a Barcelona. A PSG vezetőedzője elárulta, nehéz pillanatokat élt meg a szerdai találkozó és a BL-menetelés során is, de a szerdai meccs után több játékosát is megdicsérte.