A Veszprém BL-döntője után még nagyobb őrület tör ki Németországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A férfikézilabda Bajnokok Ligájában két kiváló elődöntőt láthatott szombaton a kölni Lanxess Aréna publikuma. A kora délutáni matinét a Füchse Berlin és a Nantes szolgáltatta, míg kora este a Barca és a Magdeburg vívott felejthetetlen csatát. A két német csapat, a Füchse Berlin és a Magdeburg aratott sikert, így a vasárnapi döntő után hazai BL-győztest avatnak Kölnben.

2025. 06. 15. 6:15
A Magdeburg hihetetlen izgalmak után jutott a döntőbe,
A mindent eldöntő gólt megelőző pillanat, amivel a Magdeburg BL-döntőbe jutott. Fotó: kolektiff/EHF/Uros Hocevar

– Nem léteztünk a pályán, a Berlin pedig úgy játszott, ahogy elvárt ezen a szinten. 

A védekezésünk nem működött, próbáltunk különböző formációkat, de semmi sem jött össze.

Mindig a védelmünkre hagyatkozunk először, hogy meglegyen a bizalmunk, de ma ezt nem tudtuk megtenni. Az ellenfél kapusa pedig szenzációsan védett – foglalta össze az elődöntő tapasztalatait Thibaud Briet, a Nantes játékosa.

Különösen szerencsétlennek érezheti magát a Barca az elveszített elődöntő után, ugyanis Dika Mem sérülése és a három piros lap – amit Thiagus Petrus, Carlsbogard és Arino kapott – nagyban befolyásolta a végeredményt. Az utolsó másodpercben Hornke kettős emberelőnyben szerezte a minden eldöntő gólt, a Magdeburg úgy tudott nyerni, hogy a meccsen először a 47. percben vezetett, és egyszer sem tudta sokáig őrizni előnyét.

– Az utolsó két percben lefagytunk. Meg akartuk nyerni a meccset, de a végén nem tudtunk egyszerűen betalálni, leálltunk. Ebből tanulnunk kell, hogy erősebben jöjjünk vissza a jövőben – reagált az utolsó másodperces vereségre a Barca játékosa, Domen Makuc.

Férfikézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, Köln:

Elődöntők:

  • Füchse Berlin (német)–Nantes (francia) 34-24 (18-12)
  • Barcelona (spanyol)–SC Magdeburg (német) 30-31 (18-18)

Bronzmérkőzés (vasárnap, 15.00):

  • Nantes–Barcelona

Döntő (vasárnap, 18.00):

  • Füchse Berlin–Magdeburg

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.