Jelentős változás a BL-ben: az UEFA engedi a lopást a budapesti döntő előtt

Az UEFA végrehajtó bizottsága jelentős változást vezetett be erre az idényre a főbb európai versenyek, a Bajnokok Ligája, az Európa-liga, a Konferenciaiga és a női Bajnokok Ligája esetében a kieséses szakasz lebonyolítását illetően. A változtatás eredeti célja az volt, hogy az alapszakasz legjobb csapatai élvezhessék a hazai pálya előnyét, az UEFA azonban végül inkább a lopás lehetősége mellett döntött. A jövő évi BL-döntőnek Budapest, a Puskás Aréna ad otthont.

2025. 07. 09. 10:13
Felkavarhatja a Bajnokok Ligája állóvizét a módosítás. Fotó: AFP/Olimpik
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több szempontból történelmi volt a Bajnokok Ligája 2024/25-ös idénye, ami a Paris Saint-Germain sikerével ért véget. Az előző évad volt az első, amelyik 36 csapattal indult, és az alapszakaszban négyfős csoportok helyett ligafázissal döntötték el, hogy mely együttesek szállhatnak harcba a kieséses szakaszban a BL-serlegért. Tizenhat helyett huszonnégy együttes lépett tovább az alapszakaszból, az első nyolc helye garantált volt a nyolcaddöntőben, míg a 9–24. helyen végzett gárdák play-off körben csaptak össze a maradék helyekért. A BL lebonyolítása ezután már a régi, megszokott formában zajlott.

Nagyobb lesz a verseny a Bajnokok Ligája alapszakaszában, a PSG a címvédő, Budapest ad otthont a döntőnek
A Bajnokok Ligája-címvédésre készülő PSG is a módosítás haszonélvezője lehetett volna (Fotó: Franck Fife)

Jelentős változás a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában

Az UEFA klubverseny-bizottsága még a Bajnokok Ligája-döntő előtti ülésén fogadta el a módosítást, aminek a hátterében az alapszakasz legjobb csapatainak megjutalmazása áll. A ligafázis még kiemeltebb szerepet kap, ugyanis immár nemcsak az számít, hogy valaki az első nyolcban vagy a 9–24. helyek valamelyikén végzett, hanem a pontos helyezés is.

A BL 2025–26-os idényétől valamennyi a kieséses szakasz fordulóiban, így a negyed- és az elődöntőben sem sorsolással dől el, hogy melyik csapat játszhatja hazai pályán a visszavágót.

A korábban olvasható javaslattal ellentétben azonban a hazai pálya előnyét nem feltétlenül az alapszakaszt jobb mérleggel zárt csapat élvezheti, az ellopható lesz. Ha egy kiemelt csapat kiesik, az ellenfele automatikusan megkapja a helyezését. 

Egy gyakorlati példa az előző Bajnokok Ligája idényből: az alapszakasz első helyen végzett Liverpool kiejtésével a Paris Saint-Germain biztosította volna első helyét, és a torna hátralévő részében hazai pályán játszhatta volna visszavágóit.

Pedig az idei szezon után éppen az volt sokak problémája, hogy az elődöntőben az alapszakasz-15. PSG a sorsolásnak köszönhetően hazai pályán játszhatta az Arsenal (3.) elleni visszavágót. Ez az új rendszerben, sorsolás nélkül is így lett volna, ellenben a másik ágon a Barcelona (2.) zárhatta volna otthon az Inter (4.) elleni párharcot. 

Volt némi vita arról, hogy a magasabban rangsorolt ​​klub választhatna, hogy hazai pályán vagy idegenben kíván játszani a visszavágón, de úgy döntöttek végül, hogy az automatikus sorsolási sorrendet alkalmazzák. Ugyanez a változás az UEFA további sorozataira, azaz az Európa-ligára, a Konferencialigára és a női Bajnokok Ligájára vonatkozik majd.

Budapesten küzdenek meg a BL-serlegért

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében 2026-ban Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. Magyarország először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor.

A 2019-ben átadott Puskás Arénában ez lesz a harmadik európai kupadöntő a 2020-as Szuperkupáért kiírt mérkőzés és az Európa-liga 2023-as fináléja után.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.