Az angolok hiába játszottak emberhátrányban is remekül a folytatásban, hiába tartották 73 percen keresztül az eredményt, a tizenegyespárbajban kiestek. Anglia nagy része szerint azért, mert David Beckham ostoba szabálytalansága miatt kiállíttatta magát. A legjellemzőbb lapvélemény szerint „David Beckham kiejtette Angliát a világbajnokságról”.
A meccs: Argentína: Roa – Zanetti, Ayala, Vivas, Chamot – Veron, Almeyda, Simeone (Berti, 91.)– Ortega – Batistuta (Gallardo, 68.), Lopez (Crespo, 68.) Gól: Batistuta (6,, 11-esből), Zanetti (45.), illetve Shearer (10., 11-esből), Owen (16.). |
Diego Simeone később beismerte, az angol sztár csak kicsit találta el, ő színészkedett a szenvedésével, direkt úgy esett el, mintha a láb erősen találta volna el, de ez mit sem számított. A másnapi szalagcímek szörnyűek voltak Beckhamre nézve. „Tíz hős oroszlán meg egy hülyegyerek” – fogalmazott Piers Morgan a Daily Mirrortól. Két nappal később az újság már dartstáblás posztermelléklettel is szolgált, a közepén David Beckham arcképével, akit több kisebb, szintén népszerűtlen figura vett körül: például az argentin hadsereg vezére a Falkland-szigeteki háború idejéről, a játékvezető, Kim Milton Nielsen és Jeremy Beadle műsorvezető.

És ez még csak a kezdet volt. A csapat kiesett, hazament, de David Beckham alig egy órát töltött hazai földön, repült New Yorkba, ahol Victoria túrázott a Spice Girlsszel. De ennyi is elég volt, hogy ízelítőt kapjon a hangulatból. „Milyen érzés cserbenhagyni egy nemzetet? – kérdezte az egyik riporter a Heathrow repülőtéren keresztülsiető Beckhamtől. – Felfogja egyáltalán, mit tett?”. Beckham szótlanul ment tovább.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!