A Fradi a Kaposvárt, a Kisvárda a Honvédot ütötte ki, menekül a ZTE

Az UEFA 55 tagállamából ötben nem fújták le eddig a bajnokságot, ezek közül egyik a magyar. Az NB I-ben – és az NB II-ben is – zárt kapuk mögött léptek pályára a csapatok.

2020. 03. 14. 19:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az UEFA 55 tagállamából ötben nem fújták le eddig a bajnokságot, ezek közül egyik a magyar. Az NB I-ben – és az NB II-ben is – zárt kapuk mögött léptek pályára a csapatok, és ezúttal a nézők zömmel sajnálhatták, hogy nem mehettek ki a mérkőzésekre. Zömmel, mert az Újpest és a Paks találkozója gyenge produkció lett, de a többi meccsre nem lehetett különösebb panasz, még a gól nélkül végződött Mezőkövesd–Puskás Akadémia összecsapásra sem.

Az Újpest a pályája használhatatlansága miatt ezúttal is Zalaegerszegre vitte a soros mérkőzését, az ellenfele a Paks volt. Mindkét együttesnek minden pont számít a kiesés ellen vívott harcban, ám egymás ellen – vetélytársak lévén – a győzelem lehetett csak üdvözítő, ehhez képest be kellett érniük egy-egy ponttal. A lilák sikere egyébként szinte az utolsó percig biztosnak tűnt, ám egy védelmi hibáját kihasználva a hosszabbításban Könyves Norbert kiegyenlített. Ez azt jelenti, hogy több győzelmével a Paks még nem áll kieső helyen, de ezt tényleg csak ennek köszönheti, és az Újpest is maradt a veszélyeztetettek zónájában. Ennek a Könyves-gólnak a másik kárvallottja a Zalaegerszeg, amely egységes, jó szervezett csapatjátékkal Debrecenben tudott nyerni 3-0-ra, teljesen megérdemelten, ráadásul a három góljából kettő kimondottan szép volt, a középső pedig hatalmas kapushibából született.

A ZTE azért kárvallott valahol, mert a Paks pontszerzésével nem tudott elmozdulni az utolsó előtti helyről, ám így is nagy lépést tett a bennmaradás felé. Tömör a mezőny hátul, a hetedik Kisvárda például mindössze három ponttal előzi meg a tizenegyedik egerszegieket, és közéjük szorult az Újpest, a Debrecen és a Paks is.

A Kisvárda amúgy szintén látványosan menekül: idegenben nemes egyszerűséggel kiütötte 5-1-re a Bp. Honvédot. A kispesti együttes olykor alárendelt szerepet játszott, a vendégek pedig jól gazdálkodtak a lehetőségeikkel, és így rendkívül fontos három pontot szereztek. A harmadik helyen álló Mezőkövesd nincs jó passzban, most a Puskás Akadémiát fogadva nem tudott nyerni, ám egy pontot szerzett, és így nem engedte közelebb magához felcsúti vetélytársát. Gól nem esett, de jó meccset vívott a két csapat, sok helyzetet alakítottak ki, de a kapusok remekeltek.

Aligha meglepetés, hogy az élen álló Ferencváros kicsit döcögős kezdés után simán, 5-0-lal elintézte a Kaposvárt. A Rákóczi stabilan az utolsó, 18 pont a hátránya a bennmaradást jelentő 10. helytől, ami papíron még ad számára reményt, de gyakorlatilag a klub már készülhet az NB II-re. A Mol Fehérvár FC–Diósgyőr mérkőzésre este kerül sor.

Az NB I 25. fordulója (zárt kapuk mögött)

Ferencváros–Kaposvár 4-0 (1-0), Groupama Aréna, jv.: Solymosi. Gólok: Boli (37.), Isael (58.), Blazic (73.), Varga R. (85., 92.)

Újpest–Paks 1-1 (0-0), Zalaegereszeg, jv.: Pillók. Gól: Litauszki (57.), illetve Könyves (94.)

Bp. Honvéd–Kisvárda 1-5 (0-2), Illovszky Rudolf Stadion , jv.: Vad II. Gólok: Lanzafame (11-esből, 52.), illetve Sassa (43.), Lucas (44.), Rubus (62.), Cukalasz (76.), Gosztonyi (83.)

Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0-0, Mezőkövesd, jv.: Erdős.

Debrecen–Zalaegerszeg 0-3 (0-2), Nagyerdei Stadion, jv.: Iványi. Gólok: Bobál G. (30.), Stieber (38.), Radó (87.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.