Jól megélnek a jég hátán

Amit csak lehetett — sőt, egy kicsit még többet is — besepertek rövid pályás gyorskorcsolyázóink és edzőik csütörtök éjjel az Év sportolója gálán: egyéniben Liu Shaolin Sándor, az egyéni sportolókból összeállított csapatok versenyében az olimpiai bajnok váltó, az edzőknél pedig Csang Csing Lina és Bánhidi Ákos találtatott a legjobbnak a sportújságírók szavazásán. De a szakmai szavazásnál még elsöprőbb volt a publikum „voksolása”; a szurkolók körében már-már irracionális népszerűségnek örvendenek Sanyiék.

A csodálatos jeges staféta tagjai a Nemzeti Színház színpadán is bizonyították, hogy nem átlagemberek Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az okok kutatásánál viszonylag hamar rá kell jönnünk: a jelenség roppant összetett. Ami tényszerű és megfogható: a Liu Shaolin Sándor, Li ­Shaoang, Knoch Viktor, összetételű short track-váltó Magyarország első téli olimpiai aranyérmét szerezte egy éve Phjongcshangban, egy olyan sportágban, amelyről két évtizede azt se tudtuk, hogy egyáltalán létezik, 2006-ban a torinói téli játékokon aztán a magyarok, ha érmet nem is szereztek, szép eredményeket értek el. Az újdonság varázsa, a sportág némiképp egzotikus volta alaposan és érthetően felértékelte a sikert.

További objektív tényező, hogy 2018-ban csak téli olimpiát rendeztek, így Liuék diadalának érthetően nem lehetett vetélytársa a nyári sportágakban – úszásban, kajak-kenuban, vívásban, tehát a hagyományos magyar „aranysportágakban”.

Ezenfelül nehezen ­megfoghatóan, de szinte tapinthatóan léteznek a manapság oly divatos, az „X faktor” kategóriájába tartozó körülmények. Ezek közül a leginkább szembetűnő ­Sanyiék kellemes, megnyerő külseje. Manapság már a sportújságírók között is szép számmal akadnak hölgyek, a szurkolók millióiról nem is beszélve. Abszolút érthető, hogy úgy a voksolásnál, mint a rajongásnál sokat nyom a latban a versenyző szexepilje. Mindezt tetézi, hogy a srácok – elsősorban a kimondottan kommunikatív Sanyi, de a váltó csapatkapitányaként a Nemzeti színpadán emlékezetes, keresetlen kifejezésekkel fűszerezett beszédet rittyentő Knoch Viktor is – szeretnek nyilatkozni, életük a nagyközönség szeme láttára zajlik, szerelmeik­ről, hódításaikról, szakításaikról az egész ország tud.

Szemben egyik-másik, visszahúzódó életet élő kiválóságunkkal – aki, ha rajta múlna, életét rejtekhelyen, a Duna fenekén, egy búvárharangban élné le (­copyright by Moldova) –, Sanyiék kifejezetten keresik a nyilvánosságot, nem irtóznak tőle, ösztönösen – vagy tudatosan, ez még nem derült ki egyértelműen – együtt élnek vele, sőt fel is használják a szigorúan vett sporton kívüli céljaik megvalósítása érdekében. Maximálisan élnek a Facebook, a Twitter és az Instagram adta lehetőségekkel, utóbbi közösségi médiában Sanyinak például 61 400 követője van, ami már figyelemre méltó szám.

A fiúk a legutolsó divat szerint öltözködnek, már-már hivalkodó, de mégis ízléses eleganciával – gondoljunk csak Ádó zokni nélkül felhúzott barna bőrcipőjére a szürke kockás nadrág mellé, amiben mindenki más pojácának tűnt volna, de rajta – valamilyen megmagyarázhatatlan módon – mégis jól állt a csütörtök esti extrém viselet.

A csodálatos jeges staféta tagjai a Nemzeti Színház színpadán is bizonyították, hogy nem átlagemberek
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Liu-jelenség – mert azért tegyük a szívünkre a kezünket, mégiscsak a két, félig kínai, félig magyar srác a nagy durranás, cseppet sem elvitatva Burján Csaba, Knoch Viktor, továbbá az edzők, Lina és Bánhidi Ákos ­érdemeit – megértéséhez nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar szem számára kissé különös megjelenésüket, már az élettörténetük – hogy egy hazánkba szakadt kínai úr és egy magyar hölgy egymásra találásának gyümölcsei ők – megmozgatta a szurkolók, s természetesen a szavazó újságírók fantáziá­ját, s amikor hét-nyolc évvel ezelőtt belépett a történetbe Lina, a fiúkat a világ élvonalába repítő kínai edzőnő, a sztori lassan hollywoodi forgatókönyvre kezdett emlékeztetni.

A fiúk kettős identitása marketingszempontból is roppant izgalmas. Dénes Ferenc sportközgazdász már egy éve, Phjongcshang idején, amikor megszületett a magyar sport első téli olimpiai aranyérme, biztosra vette, hogy után – aki hazánkban a Huawei mobiltelefon márkaarca lett – Liuék lesznek a sorban a következők a sportolóink közül, akik a reklámpiacon átlépik határainkat. És így is történt.

Alig három héttel ezelőtt a világhírű Li-Ning sportszergyártó cég a rövid pályás gyorskorcsolyázás történetének legnagyobb értékű egyéni szponzorációs szerződését kötötte meg a kínaiul „apanyelvi” szinten beszélő és író (!) Liu Shaolin Sándorral és Liu Shaoanggal, akik a nemzetközi piacra a 2008-as pekingi olimpia idején berobbanó márka globális nagykövetei lesznek 2022-ig.

Úgy tűnik, nemcsak a jégen, de az üzleti életben is a határ a csillagos ég.

Jobban izgult, mint a versenyen

„Természetesen érezzük a felénk áradó szeretetet, már az elmúlt években is bőven volt benne részünk, ezúton is köszönjük mindenkinek – fogalmazott érdeklődésünkre tegnap délelőtt Liu Shaolin Sándor. – Ez egy gyönyörű este volt, és a lehető legszebben végződött, mert azt azért nem gondoltuk, hogy mind a három díjat sikerül behúznunk, amire jelöltek bennünket. Őszintén mondom, jobban izgultam, mint a korcsolyaversenyeimen, mert valahol ez is egy verseny volt, de most nem rajtam múlt, hanem a sportújságírók szavazatán, hogy hányadik helyen végzek. Szerintem az nem nagyon lehetett kérdéses, hogy az olimpiai bajnok váltónk megkapja a díjat, azzal kapcsolatban azonban már voltak kételyeim, hogy a férfiaknál nyerhetek-e. Emlékszem, a 2015-ös világbajnokságon már ezüstérmes lettem, de az Év sportolója-választáson az első tízbe sem kerültem be, és akkor eléggé elszomorodtam. De remélem, most azok is rám szavaztak, akik akkor elfeledkeztek rólam. Azután, hogy csütörtökön a gála végén a váltóval is megkaptuk a díjat, rengeteg interjút adtunk, fotóztak bennünket, és utána a vacsora nekünk Ádóval abból állt, hogy bekaptunk pár falatot, mert reggel már a televízióban volt jelenésünk, és kicsit pihennem is kell, hiszen délután edzés van, mégiscsak a világbajnokságra készülök.” „Felemelő érzés, hogy három díjat is elhoztunk, most nagyon büszke az egész válogatott – csatlakozott bátyjához Liu Shaoang. – S ez az este azért is örökre emlékezetes marad számunkra, mert mindannyian most lehettünk először jelen az Év sportolója gálán. Hasonló rendezvényeken amúgy már több alkalommal is jártunk, én például a múlt hét végén a Story Gálán is ott voltam a Szépművészeti Múzeumban, így a Nemzeti Színházban sem éreztem magam idegenül. A váltónk győzelmét nagyjából borítékolni lehetett, Shaolinét azonban nem, izgalmas volt, hogy nyer-e. Sajnos három hét múlva, a szófiai vb-n én csak szurkolóként leszek ott azután, hogy a drezdai világkupaversenyen eltört a kézközépcsontom, de reggelente én is korán kelek, mert edzeni ugyanúgy megyek, mint a többiek. Annyi a különbség, hogy jeges edzéseket majd csak akkor végezhetek, ha a gipsz lekerül a kezemről. Már alig várom.” (Fábik Tibor)