Mester és tanítvány párharca lesz az idei Derby d’Italia

Andrea Pirlo soha nem tud elég hálás lenni Antonio Conténak, amiért 2011-ben, játékosi pályafutása végén még egyszer utoljára ki tudott bontakozni a pályán, miután a Milanban már nem számítottak rá. A Juve akkori edzőjét Antonio Conténak hívták, jelenleg Andrea Pirlo vezeti a csapatot. A két ember kapcsolata speciális, Pirlót Conte ihlette az edzői pályára. Ma este a tanítvány akarja legyőzni mesterét, a Juve az Inter elleni sikerrel eredne a listavezető Milan nyomába a tabellán.

Magyar Nemzet
2021. 01. 17. 8:18
Juventus FC v AC Milan  - Serie A
Mára ellenérdekelt felek lettek Fotó: Marco Luzzan Forrás: Getty Images
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Frank de Boer neve hallattán minden valamirevaló Inter-drukker elborzad. A holland edző 2016. augusztus elejétől októberig dolgozott a milánói kék-feketéknél, ebből lehet sejteni, hogy nem övezte siker a tevékenységét. Pedig nem árt tudni, hogy ez idáig ő az utolsó edző, akivel az Inter meg tudta nyerni a Derby d’Italiát, a Juventus elleni rangadót: 2016. szeptember 18-án Icardi és Eder góljára csak Lichtsteiner válaszolt. Azóta nyeretlen az Inter a Juventus ellen.

Torinóban még közös volt a céljuk
Fotó: Getty Images/Marco Luzzan

Ma este egy korábbi Juventus-ikon, Antonio Conte vezérletével kísérli meg a feladat teljesítését a Serie A második helyén álló milánói alakulat. Conte edzőként még soha nem győzte le a Juvét, ma egy korábbi játékosa, egyben jó barátja, Andrea Pirlo ellen igyekszik véget vetni a rossz sorozatnak. Pirlo karrierje éppen akkor vett fordulatot, amikor Massimiliano Allegri öregnek titulálta, a Milannál már nem számított rá. Conte és a Juve dobott neki mentőövet, Pirlo pedig meghálálta a bizalmat, intelligens játéka és fantasztikus szabadrúgásai révén zsinórban öt bajnoki címhez segítette a torinóiakat. Tavaly nyáron pedig úgy alakult, hogy Maurizio Sarri menesztése után a klubvezetés rábízta a Juventus felnőttcsapatát. Így életében először meccselhet korábbi edzője, a tavalyelőtt az Inter élére kinevezett Antonio Conte ellen.

– Sokat tanultam Contétól: ő volt az első, aki arra gondolt, hogy edző legyek – vallotta be Pirlo szombaton, a mérkőzés előti hivatalos sajtótájékoztatón. – Conte a Juve történelmének része. De félre kell tenni a múltat, és a jelenre kell koncentrálnunk: most két különböző csapatot vezetünk, és holnap ellenfelek leszünk. Conte karaktere teljesen más, mint az enyém, talán éppen ezért mindig is kijöttünk egymással – mondta a Juve edzője.

A bajnokságban a második helyen álló Inter négy ponttal előzi meg a tabellán a jelenleg negyedik, nála egy meccsel kevesebbet játszó torinói riválist. A sérülések, betegségek száma az Inter, a forma a Juventus mellett szól a rangadó előtt.

Koronavírus-fertőzés miatt három alapember, Matthijs De Light, Juan Cuadrado és Alex Sandro kiesett a Juve védelméből. A csatársorban Paulo Dybala sérülés miatt hagyja ki a rangadót. A négy játékos közül három jó esetben a kezdőcsapatban kapna helyet, Pirlo hetek óta toldozgatja-foltozgatja a Juve védelmét. Eddig sikerrel teszi: csapata idei három bajnoki – köztük a listavezető Milan elleni – mérkőzését megnyerte, és a héten továbbjutott az olasz kupában a legjobb nyolc közé.

Ronaldo 18 forduló alatt 15 gólt szerzett a Juventusban
Fotó: EPA/ALESSANDRO DI MARCO

Az Inter keretét nem fenyegeti a járvány, az alapcsapat minden tagja egészséges, a sérülések miatt sem kell, hogy fájjon Conte feje. A forma miatt annál inkább: a legutóbbi három bajnoki meccséből csak egyet tudott megnyerni az Inter, a Sampdoriától 2-1-re kikapott, a Roma elleni rangadó 2-2-re végződött.

A tanítvány és a mester találkozója mellett a Serie A két legjobb mesterlövésze, Romelu Lukaku és párharca miatt is különleges lesz az esti derbi.

Conte és legfőbb támasza, Lukaku
Fotó: EPA/SERGEY DOLZHENKO

A Inter belga erőcsatára 12 gólt szerzett eddigi a bajnokságban, az ötszörös aranylabdás portugál 15-nél jár. Ketten együtt több gólt szereztek, mint a 12 olasz első osztályú csapat. Persze nem érdemes arra fogadni, hogy ma este (tv: Digi Sport 1, 20.45) potyognak a gólok, de az igencsak valószínű, hogy a két támadó közül legalább az egyik megvillan este a San Siróban.

A várható kezdőcsapatok:

Inter: Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni – Hakimi, Barella, Brozovic, Vidal, Young – Martinez, Lukaku.

Juventus: Szczesny – Danilo, Demiral, Bonucci, Frabotta – Chiesa, Rabiot, Bentancur, Ramsey – Morata, Ronaldo.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.