– Túl van a Covidon és egy kisebb műtéten is. Ránézésre tökéletesen kipihentnek tűnik. Így is érzi magát?
– Igen, nem panaszkodhatom. Egy hónapon át együtt volt a család. A feleségemmel nagyokat sétáltunk, kocogni a térdem miatt sajnos nem tudok. Nagyon várom már, hogy megnyissanak az uszodák, mert elsősorban úszással igyekszem karban tartani magam. A szemműtétnek nem szépészeti okokból vetettem magam alá, hanem mert a szemhéjam gyakran vibrált, s ez zavarta a látásomat. Az Év sportolója díjátadó ünnepségén a műtét miatt viseltem napszemüveget, szerencsére ma már erre sincs szükségem.
– Ön lett az Év edzője, amire, ahogy akkor is hangsúlyozta, rendkívül büszke. Ez világos. Másfelől viszont csalódott lenne, ha nem ön kapja a díjat?
– Nem. Már az is nagy elismerés, hogy egyáltalán jelöltek a díjra. Magyarország számos olimpiai sportágban rendkívül sikeres, pontosan tudom, hogy a labdarúgás népszerűségének köszönhetem a győzelmet. Miként azt is, hogy mi csupán kvalifikáltunk arra az eseményre, az Európa-bajnokságra, amelyet a férfi vízilabdások megnyertek.
Märcz Tamás, a pólósok kapitánya jó barátom, remélem, nem neheztel rám, amiért elé kerültem ebben a játékos versenyben.
Ugyanakkor minden kategória minden jelöltjének szeretnék ezúton is gratulálni, hiszen mindannyian nagy dolgokat értek el, amelyekre méltán lehet büszke minden magyar ember.

Fotó: Kurucz Árpád
– S hogy tud dolgozni? Van lehetősége személyesen találkozni a válogatott játékosokkal?
– Élőben csak Magyarországon tudok meccseket nézni, a külföldön szereplőkkel úgy tartom a kapcsolatot, ahogy az elmúlt évben szinte végig: telefon- és videóhívásokkal.
– Szoboszlai Dominik klubváltása kis túlzással országos üggyé emelkedett. A keretből rajta kívül a két Szalai, Ádám és Attila helyzete érdekes azzal, hogy változott, illetve hogy nem. Hogy látja a sorsuk alakulását?
– Beszéltem Attilával, jó döntést hozott. Erősebb bajnokságba, erősebb csapatba igazolt, az első mérkőzése azt mutatja, megállja a helyét a Fenerbahcénál. Nem féltem őt, intelligens, alázatos játékos. Kicsit Ádám is jobb helyzetben van, mint az ősszel, már tagja a keretnek, tehát edzésben van, s néhány percre be is cserélik.
Többször beszéltünk, szeretném, ha az Európa-bajnokságon is ő lenne a csapatkapitányunk, de azt is elmondtam neki, csak akkor biztos a helye a keretben, ha rendszeresen játszik.