Ezt a kort azonban lezártuk és meghaladtuk. Éppen az elmúlt tizenöt-tizenhat évben zártunk le és haladtunk meg. Ez a lezárás és meghaladás azonban nem egy eleve adott, megváltoztathatatlan lelki alkat diadala, hanem egy politikai teljesítményé, amely arról szólt, az a szíve közepe, hogy a sors könyvét mi írjuk, az életünk meghatározása a mi kezünkben van, a lelki beállítottságunk tehát megváltoztatható, ez a változás csak rajtunk múlik, van tehát felelősségünk. Vagyis nincsen eleve megírt, eldöntött sorsunk. Nem szükségszerű, hogy a történelem vesztesei közzé kerüljünk, győzhetünk is. Ám ha nincs előre megírt sors, akkor győzelem sincs magától. Tenni kell érte.

Tőlük tudjuk, hogy a földrajzot nem lehet kikerülni, az érdek az első parancs, az erő pedig a természeti törvény. Ennek figyelembevételével kell cselekedni.

Na már most – a politikai okoskodás kora utáni nyelven fogalmazva – ma úgy áll a helyzet, hogy 1. szinte az egész világ a magyar választásra figyel; 2. április 12-nek tehát világraszóló jelentősége van; 3. a jelentőségét az adja, hogy lehet-e mindaz, amit Orbán csinál precedens, vagy ez nem lehetséges, mert ezt nem engedik; 4. ha lehet, vagyis Orbán győz, akkor ez halálos is lehet az európai elit számára, mert ha Orbánnak sikerült, akkor másnak is sikerülhet: például ki lehet maradni a migrációból, a háborúból, és megvédheted az energiaszuverenitásodat; 5. mivel azonban Orbán győzelme maga az életveszély a nyugati (és a Nyugattal egybenőtt kijevi) elit számára, ezért a nyugati elit feloldozást adott a maga számára a cselekvést korlátozó normák hatálya alól: minden lehetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy legyőzzék Orbánt (az Economist külön vezércikket szán annak a kérdésnek, hogy le lehet-e győzni Orbánt); 6. és ez is történik: Magyarország műveleti területté vált, nyugati és kijevi titkosszolgálati beavatkozások követik egymást; 7. végső soron meg akarnak fojtani minket – Schmidt Mária szavaival élve egy új Trianont akarnak; 8. vagy a választásokig, ahol a megfojtás azt jelenti, hogy hatalomra juttatják Orbán ellenfelét; 9. vagy ha ez nem sikerül, akkor a választások után fojtanak meg minket, a nyomásgyakorlás különböző eszközeivel, a politikai felforgatás kívülről támogatott manővereivel, a kierőszakolt káosszal, Brüsszel és Kijev bosszújával; 10. onnan nézve tehát nekünk lőttek, így vagy úgy, de nekünk bevégeztetett.

Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy az iráni háború lehetséges eszkalációja hamarabb fojtja meg Nyugat-Európát, mint hogy ők végeznének velünk, és a francia elnököt, a német kancellárt, és a bizottság elnökét a magyar miniszterelnök előszobájában találja majd a történelem, hogy segítsen nekik orosz olajat szerezni, mert végül is őket is kötelezi a földrajz, az érdek és az erő.

Másfelől meg mégiscsak túlléptünk az okoskodások korán, a sorsunk a mi kezünkben van. Mi dönthetünk magunkról. Az okoskodásnak vége, menjünk el mindannyian szavazni. Egy ember – egy szavazat. Aki szavaz, az cselekszik. Cselekvés nélkül nincs győzelem. Ha mind ott leszünk, győzünk. És lezárjuk az okoskodást.

Mint talán az eddigiekből is látható, ez nem egy húsvéti cikk. A magyar politikai gondolkodás hagyományában a húsvéti cikk, ami Deák keze nyomát viseli, és eredménye a birodalommal való kiegyezés, fontos hivatkozási pont. Ez az írás nem arra biztat, hogy egyezzünk ki a birodalommal.

De nem is egy Kasszandra-levél. A magyar politikai gondolkodás másik alapszövege ez, amelyet gyakran idéznek, Kossuth Lajos nyílt levele Deák Ferenchez, amely a birodalomba való betagozódást Magyarország szuverenitásának elvesztéseként értékelte, és amit végzetesnek tartott Magyarország jövőjére nézve (a név egyébként a görög mitológia trójai király lányára, Kasszandrára utal, aki előre látta a tragédiát, de figyelmeztetését nem hallgatták meg). 

Se nem ez, se nem az.

Túl vagyunk az okoskodás korán.

Akkor már inkább legyen Zrínyi: szervezzük meg magunkat, a győzelem csak rajtunk múlik, az ütközet nem halogatható, ha megszerveztük magunkat, és mindenki megteszi a tőle telhetőt, akkor olyan erőt képviselünk, ami bármivel szembe szegezhető.

Csak végül ne okoskodjuk el, mert ahogy Zrínyi mondja: „az erő sz…rik az okoskodásra”.