Mire elég három hét?

Ahol a labda lesz

Mire elég három hét?

A kérdés az, hogy mit veszíthetünk, ha nem leszünk elegen a döntő napon.

G. Fodor Gábor

választás kormány győzelem ellenzék 2026. 03. 21. 6:47

Fotó: Illyés Tibor

„A varázslat olyan kard,
amelynek nincs markolata.”
(George R. R. Martin: A Sárkányok tánca)

Három hét van még hátra április 12-ig. Hogy ez sok vagy kevés – attól függ. Mert mire is elég három hét? Könnyebb talán megmondani, hogy mire nem. Arra már nem elég, hogy kockahasad legyen. Ahhoz már kevés az idő, hogy elkezdj egy hatásos fitneszprogramot. Indonézül se fogsz már megtanulni április 12-ig. Ha most kötöd le a pénzed, kamatot se fizet addig a bank. Van 30 napos diéta és szexkihívás is, tehát erről is lecsúsztál. És ha most lett szerelmes a nyávogó négylábúd, április 12-ig már biztos, hogy nem születnek meg a kiscicák (nagyjából 60 napig vemhesek ugyanis a macskák). Szóval van egy sor dolog, amire nem elég három hét.

Ugyanakkor nemhogy három hét, de egy nap alatt is el lehet veszíteni mindent: szerelmet, hazát, választást. Nem az a kérdés tehát, hogy mennyi van még hátra, hanem hogy mit veszíthetünk, ha nem leszünk résen. A politikában ez különösen igaz.

Mert három hét biztosan elég lesz arra, hogy még mindenki beleadjon apait-anyait. Három hét alatt még fel lehet szántani az országot. Ebben a több mint húsz napban még legalább húszezerszer biztos, hogy el lehet mondani a legfontosabb üzeneteidet. Több mint 500 órád van arra, hogy majd elmondhasd, mindent megtettem, amire képes voltam és még annál is többet.

Okoskodásra is bőven jut még idő. Kiszámolni, ki hogy áll, illetve méricskélni az esélyeket, hogy miként fest majd azon a vasárnapi estén az eredményjelző tábla. Ha Nógrád kettes és Somogy négyes el, de Borsod hármas meg bejön, akkor mi van. Meg a töredékszavazatok, győztes- és veszteskompenzáció meg határon túli szavazatok és a kisebbségi szószóló, három hétig még mehet az összeadás-kivonás, osztás-szorzás. Meg a belga matematikus anyázása, aki ezt az egész számítást kitalálta, hogy ha nyerünk vele, koccintunk majd az egészségére, ha meg vesztünk, akkor a felmenőiről emlékezünk meg. Mert ez a dolgok természete. A lényeg, hogy három hét alatt annyit lehet még okoskodni, hogy még a fejünk is belefájdul. (Lehet ugyan, de minek, halottnak a csók.)

Arra viszont biztos nem elég már az idő, hogy ha eddig nem szerettek, megszeressenek. Azt már nem tudod elérni, hogy ha a másik mellett valaki tűzzel-vassal kitart, azt áttérítsd a te oldaladra. Az eddig elkövetett hibáidat se tudod már kijavítani (viszont bármikor elkövethetsz újabbat – akár jóvátehetetlent is). Azt se tudod átírni az emberek fejében, hogy te ki vagy nekik, milyennek látnak. Mint ahogy bizonyosságot se tudsz elérni. Nem tudod elérni, hogy biztosan tudd, hogy biztosan te nyersz.

A választás egy mirákulum. Egy csoda. Van benne valami varázslat.

Soha nem lehet biztos tudásunk róla, hogy mi van az emberek fejében, hogy hányan mennek majd el (hányan mégse) és hogy végül hová húzzák majd az ikszet, hogy megszolgáltad-e a bizalmukat. A választásnak ezt a bizonytalanságát, ami egyébként ennek az egésznek az értelmét is adja, hogy kihozd magadból a legjobbat, hogy versenyben legyőzd a másikat, és nem tudod a kimenetelt, tehát küzdj bizonyosság híján, szóval ezt a mirákulumot, azt a végső, megszüntethetetlen bizonytalanságot nem tudod felszámolni.

Ez tényleg varázslatos.

A kultikus Trónok harca szerzője, George R. R. Martin írja az egyik könyvében, hogy „a varázslat olyan kard, amelynek nincs markolata”. Nem tudod megfogni, megragadni, ha mégis ilyenre vetemednél, magadat vágod meg.

Elgondolkodtató.

Van, ami nem áll hatalmunkban. Az viszont hatalmunkban áll nekünk, választásra készülő állampolgároknak, hogy megfontolt döntést hozzunk majd, mert tényleg nem az a kérdés, hogy sok vagy kevés, ami még a választásig hátravan, hanem hogy mi a tét.

És szerintem az a tét, hogy a hatalmunkban álljon, vagy másként, hogy mi és ne mások döntsenek arról, hogy ki alakítson kormányt Magyarországon. És igen, szerintem Orbánnak kellene kormányt alakítani és nem Zelenszkijnek. Mert annak kell kormányt alakítani, aki belül van, aki érdekelt a mi életünkben, a mi sikereinkben, a mi biztonságunkban, a mi kilátásainkban. Tehát nemzeti kormány legyen és ne ügynökkormány.

Az elmúlt tizenhat évben folyamatosan ott lebegett a fejünk felett egy kard és lecsapni készült: folyamatosan kívülről akartak beavatkozni a mi ügyeinkbe, azokba a kérdésekbe, amelyeknek az eldöntése a mi hatalmunkban áll. Azt akarták, hogy ne álljon a mi hatalmunkban, ezért nemcsak az ügyekbe akartak beavatkozni, hanem a választásba is, hogy végül is ne mi döntsünk, hogy olyan kormány álljon fel, ami már nincs a hatalmunkban, mert azt idegen érdekek és ezen érdekek ügynökei vezetik.

Hogy ki az ügynök? Hát minden korban volt ilyen szereplője a politikai életnek. Ügynök az, aki bemegy egy másik országba és azért kap pénzt, hogy beavatkozzon az adott ország belügyeibe, de az is ügynök, aki együttműködik vele, az ő érdekében jár el. Az ügynök befolyásolni akarja a választások kimenetelét, hogy a végeredmény létrehozása ne a mi hatalmunkban álljon.

A kérdés tényleg az, hogy engedjük-e Brüsszel és/vagy Zelenszkij ügynökeinek, hogy ők döntsék el, ki alakítson kormányt, vagy megtartjuk magunknak a döntés jogát.

Hát akkor kard ki kard!

Hatalmunkban áll magunkról dönteni. A szuverenitás olyan kard, aminek van markolata.