Barbárok ideje

A Tisza Párt az értelmetlen választása egy értelmét vesztett korban.

Tisza valóság értelem 2026. 03. 07. 5:45

„Vá pudd shukomo ikede / vá jimla gulmo buglavi ele / vá leli gulmo ni dede / vá odda dzsárumo he! jaman!”
(Weöres Sándor: Barbár dal)

És a képzelt fordítása:
„Földed tüskét teremjen / tehened véres tejet adjon / asszonyod fiat ne adjon / édesapád eltemessen.”

Minden Egész eltörik. Eltörésben van. Kétségtelenül rosszabb hely lett a világ, és ez nem a végállomás. Utazunk tovább a pokol újabb és újabb bugyrai felé. Nincsenek kalauzok, és már nem kérik el a jegyünket. Háború háborút követ. Az értelmes beszéd ideje limitálódott. Minden olyan, mint egy puskadörrenés. Éles, hangos, fenyegető, távoli zaj.

Háború: a háború az háború.

Biztonság: az első parancs. A második is ez. A harmadik is ez.

Erő: akinek van, az él vele. Akinek nincs, az meg elszenvedi.

Jog: üres szó. Már arra se pazarolnak energiát, hogy ráírják egy papírra.

Adott szó: azt hittem, hogy most komoly dolgokról lesz szó…

Igazság: nézőpont kérdése.

Igazunk: hiába van, ha nem tudunk neki érvényt szerezni.

Európa: volt. Jelen időben kérdőjeles.

Bizottság: összeül, és helybenhagyja.

Amerika: visszatért a vadnyugat.

Kína: Csend-ben-van.

Oroszország: megkerülhetetlen (mivel akkora nagy) és kikerülhetetlen (mivel ott van, ahol).

Ukrajna: vitatják, de van. Ellenünk is van.

Energia: minden erről szól. Minden háború mögött ez van.

Szuverenitás: tudsz-e magadnak gondoskodni energiáról, vagy megmondják neked, hogy kitől vegyél és kitől nem vehetsz. Ennyire egyszerű.

Folytathatnám akár tovább is korszellemünk puskadörrenésszerű szótárát, de talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy minden élessé vált, lerövidült, összesűrűsödött, és magában hordozza az élet-halál harc tendenciáját. Baljós és vészjósló. Fut velünk egy rossz szekér, utána mintha jajszó szállna.

Szerintem innen, ebből a helyzetből kell nekifutni annak a kérdésnek, hogy mi is a tétje április 12-nek. Nem a kampány és annak értékelése felől kell tehát közelíteni a várt, vélelmezett és remélt eredményhez, hanem a világ, a kontextus felől megérteni a kampányt, és elősegíteni a lehető legjobb eredményt.

A mottóul választott Weöres-strófa a Barbár dal című versből származik, ami szándéka szerint is egy értelmetlen vers, nem véletlenül: a második világháború legvészterhesebb időszakában, 1944-ben írta. Egyébként ezen az értelmetlen halandzsaversen és a nyilvánosság számára is közzétett képzelt fordításán hosszú ideig dolgozott Weöres. Rengeteg energiát ölt tehát egy értelmetlen versbe egy értelem nélküli világban. Talán tiltakozás és felkiáltójel volt mindez az értelmetlenség és értelemnélküliség ellen.

Ahogy Ady részéről is az volt. Távol a csatatértől elnevezésű prózájában neki is van egy olyan bejegyzése, ami Az értelmetlen versek címet viseli. Ebben azt írja: „Háború előtt tehát még írhattam háborús verseket, a Háború óta nem kell magyaráznom, hogy mit tehettem.” Az értelmetlen vers tehát nem érthetetlen. Érthető, hogy mikor, miért és miért pont ilyen verset ír a költő. Az értelmetlen vers érthetőségét ugyanis nem a textus, hanem a kontextus adja, és a költőnek az szándéka, hogy kifejezésre juttassa vele, hogy ha nagy a baj, ha úgy érezzük, hogy a világ rohan a pusztulás felé, akkor a szimbolikus gesztusnak felértékelődik a jelentősége, mert rávilágít a világ irányának borzasztó voltára.

De ami igaz lehet az irodalomra, az tévútra vezethet minket a politikában.

Ami – az érthetetlenség formája ellenére is – egy érthető geg a poéta számára, addig az irracionális opció választása egy kiélezett helyzetben halálos veszélyt és fenyegetést hordoz minden választónak. Ne válasszuk a halandzsát, az értelmetlenséget, az irracionális opciót, csak azért, mert megbolondult a világ. Szinte minden ellene dolgozik az értelemnek. Ellene dolgozik a világ állása, a háborúk és veszélyek kora, az erő kultusza, a nyers érdekérvényesítés ösztöne. És nemcsak ezek. Mert ellene dolgozik az a virtuális világ is, ahonnan kinyerjük az információkat. Ellene dolgozik a közösségi média. Az impulzusok brutális szőnyegbombázása. Hogy nincs különbség releváns és nem releváns hír között. Hogy a fontos dolgok is belesüllyednek a jelentéktelenségbe és az eltűnésbe. Hogy mindenki kiabál, üvölt vagy épp jópofáskodik. Hogy a zűrzavar, a káosz, az impulzuslavina lett az új normális.

Na, egy ilyen világban nemcsak az értelmes beszéd lehetősége limitálódik, de szép lassan eltűnik az értelmes és értelmetlen közötti választás értelme is. Nem fogjuk tudni megmondani, hogy miért racionálisabb az értelmes választása az értelmetlen helyett.

Ilyeneket hallunk: „Régen itt vannak már, menjenek!”, „Meguntuk őket, új izgalom kell!”, „Öregek már, jöjjenek a fiatalok!”