– Kaptam egy olcsó műlábat, a legolcsóbbat, de nem tudtam vele járni. A másik lábamat erőltettem, és egyszer csak az is fájni kezdett, és ebben is felfedezték az érszűkületet. Ezúttal is csak az amputáció menthette meg az életemet, azaz nem maradt más választásom, így tíz év leforgása alatt elveszítettem mindkét lábamat. Az egyik újság azt írta, meglegyintett az öngyilkosság gondolata, de ez kitaláció. Nem mondtam ilyet, nem is volt így, de lehetetlen leírni, milyen érzés volt azt látni, hogy eltűntek a lábaim. Aztán jött az újabb műtétek sora, a felfekvésből eredő gondok, a sipolyok, a vastagbelemet kivezették az oldalamra, emiatt hosszabban nem tudok meglenni társaságban, ráadásul ülni is nehéz, hiszen nincs combcsontom, csak hús van ott, és ez nagyon fájdalmas tud lenni. Bele kellett törődnöm, ezentúl így kell élnem.
Két évet töltött el Budakeszin az Országos Rehabilitációs Intézetben, a szobatársa egy régi játszótárs, Törőcsik András volt. Később, amikor már kijöhetett, egy másik korábbi társ, Fekete László, valamint Jurácsik Mátyás motort szerzett a kerekesszékre, amellyel könnyebben tudott közlekedni, mehetett akár vásárolni is – tehát élhetett. Ám jöttek az újabb műtétek, és új megoldásokat kellett keresnie. Ő szeretetháznak nevezi az idősek otthonát, ahova a korábbi polgármester, Wintermantel Zsolt közbenjárására került be. Messze ő a legfiatalabb, ráadásul mindössze hárman vannak férfiak, ám egyikük nem lát és nem hall, így aztán még egy ultipartit sem tudnak összehozni. A televízión mindössze három csatorna fogható, alig talál érdekes műsort, és lassan telnek a napok, nehezen tudja lekötni magát.
– A fiam öt év után nemrég jött haza Németországból, a lányom itt lakik Újpesten, jön, törődik velem, amikor kell. A volt barátnőm, Kati nagyon rendes, ezt a kocsit is tőle kaptam, amelyikben most ülök, és Mucha Józsira is bármikor számíthatok. Az MLSZ alapítványától többször is kaptam segélyt, tavaly ilyenkor az Újpest Baráti Kör megajándékozott, néhány korábbi játékostárs is meglátogat. Ha jó idő van, egy barátom, aki ügyesen mozgat, kivisz a Megyeri útra, ahol bérletem van a VIP-be. Kicsit zavar a sok kérdezősködés, nem szeretek feltűnést kelteni, ezért másoktól kissé távolabbról nézem a meccset.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!