Tanár

Lakat Károly a magyar labdarúgás történetének egyik legnagyobb edzője volt, az élete összefonódott az FTC-vel.

2020. 12. 03. 10:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Száz éve, november 27-én született és harminckét éve ezen a napon hunyt el Lakat Károly, minden idők egyik legkiválóbb magyar labdarúgóedzője. A centenárium a kerek évforduló, mégis december 3. a szimbolikus dátum, a kiváló szakember azon a napon távozott közülünk, amelyen 1900-ban megalapították az FTC labdarúgó-szakosztályát. A neve ugyanis összeforrt a Ferencvároséval. 1943 és 1952 között a klub játékosa volt, így tagja az 1948–49-es idényben hatalmas előnnyel bajnok Fradinak, amelyben még Kocsis, Budai és Czibor, valamint Henni és Deák is szerepelt; majd edzője egy másik zöld-fehér aranykorszakban, 1967–1969 között. Talán ő volt az egyetlen, aki a csapat érdekét szem előtt tartva békét tudott teremteni a két világklasszis, az aranylabdás Albert Flórián és Varga Zoltán között.

Kiváló pedagógus volt, ugyanakkor rossz diplomata, helyesebben kérlelhetetlen antikommunista. Ebből ráadásul nem is csinált titkot. „Magyar vagyok, keresztény vagyok és fradista. Ezekből egy is elég, hogy ne vigyem semmire ebben az országban” – így szól sokszor idézett mondása. Tévedett. Így is sokra vitte. A tokiói és a mexikói diadalkor is ő irányította az olimpiai csapatot, igaz, szövetségi kapitánynak már túl a saját és a magyar futball zenitjén tették meg.

Egyetlen mély értelmű, egyúttal a futballszakzsargonban is találó szóval jellemezhető a lénye. Így is hívták.

Tanár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.