Távozott Kovács Zoltán a Fehérvár FC-től

Csütörtökön 2-0-s vereséget szenvedett az örmény Ararat Jereván együttesétől a Fehérvár FC, amely ezzel kiesett az Európai Konferencia-ligából rögtön a selejtező első fordulójában. Kovács Zoltán sportigazgató a kudarc hatására lemondott posztjáról, a klub vezetősége pedig nem tartotta vissza őt.

Magyar Nemzet
2021. 07. 17. 14:09
null
Kovács Zoltán arca csupa derű Fotó: Tumbász Hédi Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Roppant kellemetlen vereséget szenvedett Örményországban a Fehérvár, amely a klubot 2015 óta építgető sportigazgató állásába került.

– Az örményországi vereséget követően írásban felajánlottam lemondásomat, mert ebben a helyzetben ezt tartottam a legbecsületesebb és legkorrektebb döntésnek – nyilatkozta a Fehérvár honlapján Kovács Zoltán. – Ma reggel volt alkalmam személyesen találkozni Garancsi Istvánnal, aki a lemondást a megbeszélésünkön elfogadta. Köszönöm szépen az elmúlt csaknem hat évet az összes, klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsó sorban a klub tulajdonosának és vezetésének, hogy kiváló, magas szintű feltételeket biztosítottak a közös munkához. A bajnoki cím, a kupagyőzelem, vagy éppen az Európa-liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak, kívánom a Vidinek és szurkolóinak, hogy a közeljövőben újra hasonló sikereket élhessenek át a lelátón.

Kovács Zoltán szakmai irányítása mellett a Fehérvár 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a 2018–2019-es idényben pedig az Európa-liga csoportkörében játszott. A problémák a csúcsot jelentő El-szereplést követő idényben kezdődtek. 2019-ben a liechtensteini Vaduz ellen estek ki az Európa-ligából, majd azon az őszön kirúgták a korábbi nemzetközi csoportkört összehozó edzőt, Marko Nikolicsot, aki azóta a Lokomotiv Moszkvát vezeti.

Azóta nem találja a megfelelő megoldást a Fehérvár, amely előbb visszahozta egykori sikeredzőjét, a portugál Joan Carrillót, majd lehetőséget adott Márton Gábornak, de egyikük sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az osztrák válogatott stábjából elcsábított Szabics Imre a tavasz óta irányítja a csapatot, de a mostani kínos európai kudarc az ő megítélésének sem tett jót. A balhét mindenesetre – egyelőre – nem ő, hanem Kovács Zoltán vitte el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.