Milák ezzel az olimpián is nyerne, Hosszú és Kapás nem biztos

Tegnap véget ért a budapesti úszó Európa-bajnokság, amelyen három úszónk szerzett aranyérmet olimpiai számban két hónappal a tokiói játékok kezdete előtt. Milák Kristóf, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka teljesítményét ennek fényében vizsgáltuk meg, és természetesen kitértünk az Eb többi magyar főszereplőjére is, hiszen sikeresebb volt a válogatott, mint három éve Glasgow-ban.

2021. 05. 24. 6:59
null
Forrás: Magyar Úszó Szövetség
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hete, az Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek a kezdete előtt Sós Csaba szövetségi kapitány úgy fogalmazott lapunknak , akkor lenne elégedett, ha a 2018-as Eb magyar bajnokai megvédenék címeiket, és még ezeken felül is születne újabb győzelmünk. A kívánsága teljesült is meg nem is: a Glasgow-ban sikert hozó négy számból csak a női és férfi 200 pillangóban jött össze a címvédés és jóvoltából, ugyanakkor eggyel több, öt aranyéremmel zárta a magyar úszóválogatott a küzdelmeket a Duna Arénában.

Milák Kristóf két aranyérmet szerzett az Eb-n Fotó: Magyar Úszószövetség

Az érmek simogatják a lelkünket, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy idén nem az Eb volt az év fő versenye. A legtöbb úszó két hónap múlva az olimpián akar nagyot dobni, így munkából érkezve, formába hozás nélkül versenyeztek Budapesten.

Ezért most nem érhet azzal véget az Eb értékelése, hogy öt arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel úszásban az éremtáblázat negyedik helyén zártunk a három európai nagyhatalom, Nagy-Britannia, Oroszország és Olaszország mögött, ami természetesen nagyszerű eredmény. Már azt fürkésszük, hogy az elért időeredmények alapján ki hol tart, és ez mire lehet elég Tokióban, a mostaninál sokkal nagyobb, világméretű medencében.

2016-ban, a riói olimpia előtt biztosra vettük, hogy egy bajnokunk mindenképpen lesz, s Hosszú Katinkának hívják majd. Most ugyanilyen szilárdan állíthatjuk, hogy Tokióból Milák Kristóf biztosan hazahoz – legalább – egy aranyérmet. Sós Csaba azt mondta az Eb előtt, Milák csak akkor nem nyer 200 pillangón, ha megmérgezik.

A szám legendás világrekordere tíz évig Michael Phelps volt, aztán a magyar klasszis a 2019-es vb-n megdöntötte a csúcsát, most pedig a valaha volt második legjobb idővel védte meg az Eb-címét.

A 21 éves zseni feltett szándéka, hogy az olimpián 100 pillangón is az aranyért száll harcba, de az közel sem lesz ennyire előre lefutott meccs. Milák a 2017-es budapesti vb-n 17 évesen ebben a számban robbant be a köztudatba egy ezüstéremmel, és akkor Caeleb Dresseltől kapott ki, aki azóta az éremhalmozást tekintve az amerikaiak új, csak éppen sprintszámokra specializálódott Phelpse.

Milák százon országos csúccsal és Európa-bajnoki rekorddal szerezte meg a második aranyát az Eb-n, ami után Dresselre utalva jegyezte meg, már csak egyvalakit kell elkapnia. Azért az amerikai még előtte jár, Dressel világcsúcsa 49,50, Milák tegnap úszott legjobbja 50,18. De egy valamilyen színű érem 100 pillangón is valószínű.

Kapás Boglárka és 200 pillangón együtt állt a dobogóra Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hosszú Katinka formája nagyot javult a márciusi ob óta, s az már biztosnak tűnik, hogy Tokióban újra az érmekért harcol majd. Hogy azon belül az aranyakért, az még kérdéses. Az Eb első napján a világ idei legjobb idejével nyerte meg a 400 vegyest, ami mindenképpen reménykeltő, de garanciát nem jelent az olimpiai sikerre.

A 4:34,76-os idő egyrészt nyolc másodperccel elmarad a Rióban úszott világrekordjától, másrészt csak júniusban kerül sor az amerikai és az ausztrál válogatókra, amelyeken Hosszú igazi riválisai indulnak majd, tehát róluk csak ott derül ki, hol tartanak. Például a 19 éves, ausztrál Kaylee McKeown decemberben 4:32,73-at úszott, s azóta vélhetően sokkal rosszabb nem lett, hiszen ő is Tokióra készül.

Másik kedvenc számában, 200 vegyesen Hosszú Katinka nagy sorozata megtört. A 2010-es Eb-n szerepelt először a szám Eb-döntőjében, és azóta mindig ő nyerte meg azt, ám zsinórban a hatodik diadal már nem jött össze, ezúttal csak bronzérmes lett.

Ő maga pozitívan nyilatkozott a futam után, de azt rögzíthetjük, hogy Rióval ellentétben nem lehet elvárás Hosszútól az aranyérem Tokióban. Képes lehet rá, de bármilyen érem már siker lenne.

Az Eb üde színfoltja volt Kapás Boglárka, aki fő számában, 200 pillangón magabiztosan védte meg a címét, bár azt ő maga is elmondta, hogy ami ebben a mezőnyben elég volt a sima sikerhez, az az olimpián legfeljebb a döntőhöz lesz az. A győztes ideje, a 2:06,50 új egyéni csúcs volt, de Tokióban várhatóan 2:05-tel kezdődő idő kell majd az éremhez. Mindenesetre Kapás formája biztató, amit jelez, hogy az Eb végére sem fáradt el, az utolsó napon bronzérmes lett 400 gyorson.

érem nélkül is bizonyított Fotó: Magyar Úszószövetség

A negyedik Európa-bajnokunk Szabó Szebasztián volt, de az 50 pillangó nem szerepel az olimpia programjában, így tőle reálisan érmet nem remélhetünk Tokióban. S igazából Milákon, Hosszún és Kapáson kívül másvalaki olimpiai dobogójára nem mernénk nagy tétben fogadni. Persze vannak, akik odaérhetnek, mint például 200 pillangón Milák mögött, bár most az Eb-döntőben Sós Csaba szövetségi kapitányt is meglepve (nem a jó értelemben) csak harmadik lett.

Mindenképpen említést érdemel Cseh László, aki 200 vegyesen negyedik lett, amivel bizonyította, hogy 35 évesen is képes még a nemzetközi szintet hozni . Ugyanebben a számban berobbanását várta a szövetségi kapitány, ami egyelőre nem történt meg (ötödik lett), de a 18 éves tehetségnek ez volt az első felnőtt világversenye. A potenciál benne van, most tapasztalatot szerzett – ha lesz meglepetésemberünk Tokióban, ő lehet az. Vagy a 400 vegyesen Hosszú mögött az ezüstérmes, 17 éves

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.