A találkozót Szófiában az 1953-ban épült Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban játsszák, de ez nem egy lerobbant létesítmény, négyszer esett át rácfelvarráson, legutóbb 2015-ben, és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) besorolása szerint négycsillagos stadion, ez a legmagasabb kategória. A névadója a bolgárok nemzeti hőse, aki a XIX. században a török rabság elleni mozgalom vezéralakja volt, de a törökök 1873-ban, 32 évesen felakasztottak Szófiában.
Tizenkétezer bolgár akarja a vesztünket a lelátón + videó
A Bolgár Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy 12 ezer helyi szurkoló lehet jelen csütörtökön a Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Íme a városközpontban található Vaszil Levszki Nemzeti Stadion, amelynél azért vannak félelmetesebb katlanok:
A Vaszil Levszki Nemzeti Stadion befogadóképessége a Wikipedia szerint 44 ezer fő, ha azt vesszük alapul, és azt, hogy az UEFA a nemzetközi mérkőzéseken a koronavírus-járvány alatt 30 százalékos kihasználtságot engedélyez a hazai szurkolóknak, csütörtökön 13 200-an lehetnének jelen a találkozón. Nem tudjuk, a bolgár szövetség hogyan számolt, de úgy döntött, hogy 12 ezer drukkert enged be a meccsre. A bejáratnál mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét és ellenőrzik a személyi azonosságát. A lelátón kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás, a szabálysértőket pedig azonnal eltávolítják – figyelmeztet a szövetség a honlapján. S a jelek szerint nem ennek a meccsnek a bevételéből akar meggazdagodni: a legdrágább jegyek 100 levába kerülnek, a többi 10, 15, 20 és 50 levába, s mivel egy leva 184 forintot ér, mondhatni, hogy baráti árakat határoztak meg.
Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány 27 játékost hívott be a bolgár keretbe a magyar válogatott elleni Eb-pótselejtezőre és az azt követő két Nemzetek Ligája-találkozóra.
A bolgár labdarúgó-válogatott kerete:
Kapusok: Nikolaj Mihajlov (Levszki Szófia), Plamen Iliev (Ludogorec Razgrad), Georgi Georgiev (PFK Cserno More Varna), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil Bozsikov (Slovan Bratislava), Sztrahil Popov (Hatayspor) Anton Negyalkov (Ludogorec Razgrad), Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven), Galin Ivanov (CSKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija Szófia), Filip Kraszcev (Szlavija Szófia), Boriszlav Conev (Levszki Szófia)
Támadók: Kril Deszpotov (Cagliari), Bozsidar Krajev (Midtjylland) Dimitar Ilijev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda), Ismail Isa (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)
Ha a magyar válogatott győz, akkor az Eb-részvételért november 12-én hazai pályán játszhat az Izland–Románia mérkőzés győztesével.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBajnokveréssel kárpótolta a dühös szurkolóit a Diósgyőr
A múlt heti katasztrófa után a DVTK legyőzte a tartalékos, kupadöntőre készülő Ferencvárost.
A Paksnak már megvan a dobogó, az ezüstérem viszont még nincsen + videók
Az már biztos, hogy a Fradi, a Paks és a Fehérvár mellett a Puskás Akadémia lép ki a nemzetközi porondra.
A Ferencváros elveszítette a rangadót, mégis jobban örülhetett + videó
A Győri Audi ETO a győzelemmel megmentette a presztízsét, de a bajnoki címre alig maradt esélye.
Schäfer András csapata saját magát lökte a szakadék szélére – FRISSÍTVE
Az Union Berlin kétgólos előnyről kapott ki, és még a kiesésre is van esélye a Bundesligában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gyurcsányné összeáll Magyar Péterrel, saját maga beszélt erről
A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő
Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak
Orbán ebben az interjúban rántotta le a leplet a magyar–kínai-csúcstalálkozóról
Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni
Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján
Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből
Eldőlt, hogy nem nyerhetik meg az angol bajnokságot Szoboszlai Dominikék
Gulyás Gergely elmondta, hogy mi lesz Magyar Péter sorsa
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Ezt tervezi Brüsszel az uniós állatállománnyal
Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBajnokveréssel kárpótolta a dühös szurkolóit a Diósgyőr
A múlt heti katasztrófa után a DVTK legyőzte a tartalékos, kupadöntőre készülő Ferencvárost.
A Paksnak már megvan a dobogó, az ezüstérem viszont még nincsen + videók
Az már biztos, hogy a Fradi, a Paks és a Fehérvár mellett a Puskás Akadémia lép ki a nemzetközi porondra.
A Ferencváros elveszítette a rangadót, mégis jobban örülhetett + videó
A Győri Audi ETO a győzelemmel megmentette a presztízsét, de a bajnoki címre alig maradt esélye.
Schäfer András csapata saját magát lökte a szakadék szélére – FRISSÍTVE
Az Union Berlin kétgólos előnyről kapott ki, és még a kiesésre is van esélye a Bundesligában.