Lékai Máté (1988. június 16.) magyar válogatott kézilabdázó, a Ferencváros játékosa.

Lékai Máté karrierje
Lékai Máté a III. kerületi Kerék utcai iskolában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd megfordult Szentendrén is. Az első profi klubja a PLER KC volt, innen igazolt 2010-ben a Pick Szegedhez, majd 2012-ben a szlovéniai Celje csapatában folytatta, ahol szintén két esztendőt töltött el. 2014-ben hazatért, a Telekom Veszprém játékosa lett, és egészen 2022-ig itt kézilabdázott.
Az iránytó játékos a Celjével kétszer nyert Szlovén Kupát, a bakonyiakkal négy bajnoki címet és hat Magyar Kupa-elsőséget szerzett. Emellett ötszörös SEHA Liga-győztes, illetve hat alkalommal szerepelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, összesen háromszor játszott – mindegyik alkalommal vesztes – finálét (2015, 2016, 2019). 2017-ben ő lett az Év kézilabdázója Magyarországon. 2022 nyara óta a Ferencvárost erősíti.
Lékai Máté a válogatottban
A magyar válogatottban 2009-ben mutatkozott be, az első nagy tornája a 2011-es világbajnokság volt. Ott volt a 2012-es nyári olimpia tornáján negyedik helyet elérő csapatban, és kivette a részét a 2021-es világbajnoki, illetve a 2024-es Európa-bajnoki ötödik helyezésből is. Sokáig úgy tűnt, hogy a párizsi olimpia lesz az utolsó fellépése a válogatottban, ám akkor végül – Mikler Rolanddal egyetemben – a folytatás mellett döntött.
2025 szeptemberében jelentette be, hogy nem lép többet pályára a magyar férfi kézilabda válogatott tagjaként. A válogatottban 198 alkalommal lépett pályára, 592 gólt szerzett, és 13 világversenyen vett részt.
Lékai Máté magánélete
Felesége Lékai-Kiss Ramóna színésznő, akivel 2019-ben házasodott össze. Gyermekük Noé, 2019 januárjában született. Édesanyja Juha Olga magasugró.
Lékai Máté sikerei
Klub
Magyar bajnok: 2015, 2016, 2017, 2019
ezüstérmes: 2011, 2021
Magyar Kupa-győztes: 2015, 2016, 2017, 2018, 2021, 2022
Magyar Kupa-döntős 2012, 2019
Szlovén bajnoki ezüstérmes: 2013
Szlovén kupagyőztes: 2013, 2014
EHF Bajnokok Ligája-ezüstérmes: 2015, 2016, 2020, 2021
ezüstérmes: 2017
Válogatott
Világbajnoki 5., Egyiptom, 2021
Olimpiai 4., London, 2012
Egyéni elismerések
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2012)
Junior Prima díj (2012)
Az év magyar kézilabdázója (2017)
Adatlap
- Születési idő: 1988. június 16.
- Születési hely: Budapest
- Sportág: kézilabda
- Posztja: irányító
- Csillagjegy: ikrek
- Családi állapot: nős
- Gyermeke: egy gyermeke van
- Magasság: 190 cm
- Testsúly: 85 kg






























































