Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Siklósi Gergely

Siklósi Gergely, olimpiai arany- és ezüstérmes, világbajnok magyar párbajtőrvívó. 1997. szeptember 4-én született, Tapolcán. Pályafutását a Balaton Vívóklub színeiben kezdte, 2017 óta a Bp. Honvéd sportolója, amellyel 2018-ban BEK-győzelmet ért el. Utánpótlásmezőnyben itthon és nemzetközi szinten is sok érmet gyűjtött, csapatban és egyéniben egyaránt, a felnőttek között 2016-os országos bajnoki címével tette le a névjegyét. 2019 nagy sikereket tartogatott a páston kiemelkedő koncentrációval bíró, ugyanakkor kellően laza vívó számára: előbb a magyar párbajtőr válogatottal szerzett bronzérmet a düsseldorfi Európa-bajnokságon, majd a budapesti VB-n egyéni világbajnoki címet szerzett. 2021-ben, a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett. A rendkívül szimpatikus sportoló a pályán kívül is igyekszik példakép lenni, a COVID-időszakban például egy járványkórházban önkénteskedett néhány napig. A 2024-es párizsi olimpián párbajtőr egyéniben a negyeddöntőben maradt alul a belga Neisser Loyola ellenében. A párbajtőr csapatversenyében a magyar csapat (Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid) tagjaként aranyérmet szerzett, miután a negyeddöntőben Kazahsztánt (45–30), az elődöntőben a házigazda Franciaországot (45–30), a döntőben pedig a címvédő Japánt (26–25) is legyőzték.


Siklósi Gergely


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.