Nem született meglepetés. Az Európai Szuperkupát a legutóbbi huszonegy kiírásból húsz alkalommal a Bajnokok Ligája-címvédő nyerte meg, a sorozatban az egyetlen kivételt éppen a Ferencváros jelenti, amely 2018-ban az Eurokupa győzteseként a Szuperkupáért a BL-címvédő görög Olimpiakosz ellen nyert.

Szombaton Budapesten a horvát Jug Dubrovnik két negyeden át szorongatta az FTC-t, sőt 5-4-es előnnyel vonult a nagyszünetre, a harmadik játékrész azonban döntőnek bizonyult: azt 5-1-re, a mérkőzést végül 13-9-re nyerte meg a Ferencváros.
– Próbára tettek minket a horvátok, de inkább úgy érzem, hogy magunknak nehezítettük meg a dolgunkat. Sok kapufát lőttünk az első félidőben, ha ezeknek a lövéseknek legalább a fele bemegy, hamarabb nyugodt lehetett volna a mérkőzés. Védekezésben is voltak olyan elváltások, amelyeket a Jug ki is használt. Ami nagyon szép, hogy ilyen akadozó, néha görcsös játékra a második félidőben olyan lendülettel reagáltunk, amivel viszonylag korán le tudtuk zárni a mérkőzést – értékelt a Ferencváros kapusa , Vogel Soma, aki legújabb trófeáját immár a zöld-fehérek csapatkapitányaként ünnepelhette.
A Ferencváros az év csapata?
A Ferencváros három legeredményesebb játékosa egyaránt három találatig jutott: a szerb olimpiai bajnok Dusan Mandics, valamint Vigvári Vendel mellett Vámos Márton is, aki két év görögországi légióskodás után a nyáron tért vissza a Fradihoz.
– Magasan jegyzett nemzetközi trófeát szereztünk meg, ami nagyon jól megadja az alaphangot a folytatásra. A szürke hétköznapokat könnyebb lesz átvészelni, ha majd visszagondolunk erre a sikerre.
Ami azt illeti, a Ferencváros szinte csak sikerekre tud visszagondolni az elmúlt hónapokból. A csapat élére a tavalyi idény előtt nevezeték ki a szövetségi kapitánnyá előlépett Varga Zsolt helyére Nyéki Balázst, aki egyelőre tarol az FTC élén: szombaton a Bajnokok Ligája-serleg, valamint a hazai bajnoki és kupaarany után megszerezte az Európai Szuperkupát is. A sikersorozatról Nyíri Zoltánnak, a Ferencváros ügyvezető alelnökének egy lehetséges további győzelem jutott eszébe.