Hurrá, elkobozzák a karácsonyi ajándékokat is – itt a régi új szankciós ötlet
A német vámhatóság figyelmeztet, hogy elkobozza az Oroszországból érkező karácsonyi ajándékokat.
A német vámhatóság figyelmeztet, hogy elkobozza az Oroszországból érkező karácsonyi ajándékokat.
A Ferencváros edzője kijelentette, hogy ha majd eljön az idő, készen akar állni a Serie A-ba való visszatérésre.
A miniszterelnök elmondta, sokszor családfői nyugalmat árasztó módon kézbe kell venni az eseményeket.
A reggeli ködben az érintett útszakaszon több autó is megcsúszott, a patakba fordult járműből a sofőr ki tudott szállni.
Oroszország a kapcsolatok fejlesztésében érdekelt – hangsúlyozza az orosz elnök.
Egy katonai hírszerző tiszt azt állítja, hogy felettesei tudta nélkül hajt végre műveleteket a Putyin-rezsim ellen.
Tízezer szavazat kell az ötlet megvalósításához.
Ma egész nap a Semmelweis Egyetem Alapítványának, a koraszülöttek ápolására gyűjt adományokat a közmédia.
PM-államtitkár: vérfrissítés kell az uniós döntéshozatalban.
Az ország vezetését Misál el-Ahmad al-Dzsábir Ál Szabáh sejk vette át, aki kiemelt figyelmet fog fordítani a nyugati szövetségesekre.
A francia irányító, Kentin Mahé hat szezon után távozik a férfikézilabda NB I címvédőjétől.
Idén már több ezer ember veszett oda a Földközi-tengeren.
Az M5 december 18-án, 19 órától élőben közvetíti a nyitógálát
Csaknem százezer vak, illetve gyengénlátó, és több mint hatvanezer siket, valamint nagyothalló fejtheti ki véleményét.
A British Airways nem akar állást foglalni egy sorozat vetítésével.
A hét meccs óta nyeretlen, Kisvárdán 4-0-ra kikapott Újpest edzője szerint az elhibázott stratégia a bajok forrása a liláknál.
Magyarország köztársasági elnöke a beszélgetés előtt gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát.
Az elkövetkezendő tárgyalási időszak sikerén múlik, hogy a következő uniós csúcsot van-e értelme összehívni.
A közös karácsonyi ünnepség bíborosi áldással ért véget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új edzője irányításával a Vasas a harmadik mérkőzését is elvesztette, ezúttal a Mezőkövesdtől kapott ki 2-1-re.
Folyamatosan vizsgálják a mintákat.
Megújult a Nemzeti Tehetség Program arculata és honlapja.
A Magyar-Német Intézet elemzése az ausztriai választásokról.
Megszűnt a főpolgármester-helyettesi megbízása.
Közös hadgyakorlatot tartott a két ország.
A miniszter az őszi ülésszakról is nyilatkozott a Hír TV-nek.
Azzal védekezik, hogy csak viccelt.
Úgy döntöttünk a mai napon, hogy átfogó stratégiai együttműködési programot indítunk el a Kongói Demokratikus Köztársasággal – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra vasárnap a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája, amely a tervek szerint jövőre visszahozza a Földre az ottragadt két amerikai űrhajóst Butch Wilmore-t és Suni Williamst – közölte a NASA és a SpaceX.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.