Strasbourg, a polkorrektség terméke

A nevet szinte kivétel nélkül franciásan ejtjük, de németesen írjuk.

Azaz a francia nevet a néma g miatt mindenképpen kötőjellel kellene toldalékolni. Ehelyett mit találunk a helyesírási szótárakban? Strasbourgi – egybe, kötőjel nélkül. Még az Akadémiai Kiadó friss szótárában is így szerepel. Pedig ha már új szabályzat és a nyomában új szótár jelent meg, ezt érdemes lett volna felülvizsgálni. Tehát nemcsak az a gond, hogy a hivatalos írásmód köszönőviszonyban sincs a beszélt nyelvvel, hanem az is, hogy az illetékesek összetákoltak két össze nem illő dolgot: a németes kiejtést és a francia írásmódot.

Hogy lássuk, mennyire zavaros a gyakorlat, vetítsük ki további nevekre. Vegyük példának a Kárpátaljától északra fekvő, nyugat-ukrajnai nagyváros nevét, amely nálunk az ukrán Lviv és a német Lemberg változatban is használatos. Ha a „strasbourgi” alak mögötti logikát vesszük alapul, szerepelhetne a szótárban a „Lembergvel” vagy a „Lvivgel” alak. Azt pedig már le sem merem írni, milyen szörnyeteg születne, ha a flamand Brugge [brühö] névhez a francia Bruges [brűzs] változat kiejtése alapján illesztenénk a toldalékot, vagy épp fordítva. Hasonló kísérletezésre csábít a morvaországi Brünn-Brno, a dalmáciai Zára-Zadar, illetve Nyugat-Európa többnyelvű országainak számtalan települése.

Persze lehet arra hivatkozni, hogy a Strasbourg formának nem feltétlenül kell francia ejtést tükröznie. Valóban. Tükrözhet például török, horvát vagy román ejtést – de magyart nyilvánvalóan nem, hiszen nem magyarul olvassuk össze a betűket. A magyar ejtésnek megfelelő írásmód a Strazburg, a Strasszburg, esetleg a Straszburg lenne. Aki ezt olvasva elborzad, ne felejtse el, hogy a magyaros névváltozat egyáltalán nem ördögtől való dolog, hiszen sok egyéb mellett Amszterdamnak, Bázelnek, Nápolynak, Triesztnek, Lisszabonnak, Bukarestnek is a magyar nevét használjuk. Egyébként bő egy évtizede kezdeményezték is a Strasszburg változat bevezetését, eredménytelenül. A Földrajzinév-bizottság 2005. június 20-ai, 53. ülésén került terítékre a téma, s mint az 53/513-as határozat rögzíti: „A bizottság nem támogatja a Strasszburg exonima bevezetését.”

Esetleg érdemes lenne ismét megvitatni a dolgot. Ha a magyar forma nem is kaphat zöld utat, legalább a német írásmód hivatalossá válhatna, hogy megszűnjön a joghézag. A második világháború végéig ez volt nyelvünkben az egyetlen változat, függetlenül attól, hogy épp mely országhoz tartozott a két nagyhatalom között ingázó település.

A Strasbourg alak hivatalossá tételének valószínűleg politikai oka is volt, de érthetetlen a görcsös ragaszkodás a valóságtól elrugaszkodott előíráshoz. Talán érzékenynek tartják az ügyet, és ezért nem mernek lépni? Pedig felesleges a polkorrektkedés: ha a büszke franciák érzékenységét nem sérti a kiirthatatlan németes ejtés, valószínűleg az annak megfelelő írásmóddal sem lenne gondjuk. Arról nem is beszélve, hogy a szintén Franciaországhoz tartozó Nice nevét kizárólag Nizza formában használjuk szóban és írásban egyaránt – az olasz–francia határrevízió legkisebb szándéka nélkül. A görögök sem kérik számon, hogy a legtöbb nép nem a Kerkira, hanem az olasz Corfu alakot vette alapul a sziget és székhelye megnevezéséhez. Ciprus kettéosztott fővárosát délen Lefkosziának, északon Lefkosának nevezik, de a fél világ Nicosiaként ismeri. Ad-Dár al-Bajdát sem mondunk, írunk: a marokkói nagyváros egyszerűen csak Casablanca, és ettől sem dől össze a világ. No és amögött sem keresi senki Putyin szabadcsapatait, hogy északkeleti szomszédunk fővárosának neve – noha az ukrán forma Kijiv – oroszos formában terjedt el.

Strasbourg-Strassburg esetében jelenleg nincs optimális megoldás. A „strasbourg-i” formával a szótár javaslatát, a „strasbourgi” alakkal pedig a szabályzat 217. a) pontját hagyjuk figyelmen kívül a bevett ejtésmód mellett. Ha pedig a magyar beszédben kizárólagosan használt német nevet vesszük alapul, és a „strassburgi” alakot írjuk, nem teljesítjük a francia név használatára vonatkozó előírást. Még jó, hogy legalább az elzászi verzió, a Strossburi nem bonyolítja a képletet.

Mivel arra hiába várnánk, hogy a beszédben elterjedjen az előírt francia változat, és a szabályzatot sem lehet átírni egy-két életszerűtlenül rögzített településnév miatt, az ellentmondást és a patthelyzetet csak a német alak szabályossá tételével lehetne feloldani.

És ugyanezt a receptet lehetne alkalmazni az Európai Unió Bíróságának otthont adó „Luxembourg-ra”. A Benelux államok legkisebbjének fővárosát a három hivatalos nyelven, luxemburgiul, németül és franciául Letzebuerg, Luxemburg és Luxembourg formában írják – utóbbi alak [lüxambúr]-nak ejtendő, tehát a szó végi g néma marad. Hát persze, hogy a magyar helyesírás illetékesei itt is a francia változatot tették hivatalossá, amelyet beszédben senki sem használ! És a helyesírási szótárban a „strasbourgi” párjaként a „luxembourgi” alak szerepel.

Tiszta szerencse, hogy az EU harmadik központjával, az Európai Bizottságnak és az Európai Unió Tanácsának otthont adó „Bruxelleslel” kapcsolatban nem vetődik fel ez a probléma.

Szó szerint

Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, Water Willyről, bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”, és elkészítettük az első átírási térképet. Ajánljuk korábbi írásainkat.