Van-e világuk a vakoknak?

Változnak az idők: ami régen kifejezetten tapintatos volt, azt ma nem illik használni.

A régóta velünk élő világtalan szóban a képző nem a világtól, hanem a világosságtól való megfosztottságra utal.

A világ nem is olyan régen a fényt, a világosságot is jelentette, ezt őrzi egyebek mellett gyermekdal (Virágéknál ég a világ), nóta (gyere babám, gyújtsál világot), népdal (ég a világ a boltba’), és ugyanitt említhetjük a holdvilág szót és a napvilágra kerül kifejezést is. A fent említett 1862-es szótár a világosság származékaként említi a világtalant, a világ ellentéteként pedig a homályt és a sötétet. A két jelentés azonos gyökere nem véletlen: „A világ (lux, lumen) és világ (mundus, orbis) között oly elnevezési viszony van, mint a nap (sol) és nap (dies) között, vagyis az ok és okozat nevei azonosítvák. Az égi testet jelentő nap nélkül nincs nappal, és a világ mint látási kellék nélkül nem látnók a körülöttönk levő mindenséget, vagyis a világ jelenti azt is, aminél, azt is, amit látunk.”

Emiatt is van, hogy néha homályba burkolózik világ és világ határa. Jókai Mór így fogalmaz a megvakult Wesselényi Miklósról a Kárpáthy Zoltán című regény A látnok és a világtalan címet viselő utolsó fejezetében: „Óh, e sasszemekre nézve nincs többé világa a napnak, a sarkaiból kiforgatott lélek visszásan vet minden sugárt a szív sötétjébe, egy összedúlt világ van ott belől, amit a teremtés keze kétségbeestében összerontott. [ ] Körös-körül az egész világ be van zárva előtte. Szemeinek nincs világa többé.”

Találunk példát arra is, hogy a világtalan szó negatív jelentést hordoz. „De én mégis élek ezen a világon, Világtalan világon! veszett világon!” – írja Zrínyi Miklós. „Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ” – olvashatjuk Weöres Sándor Adagio című versében.

Azaz a világtalannak valóban lehet rossz csengése, még ha nem is azért, amiért elsőnek gondolná az ember. A siketekre sem való azt mondani, hogy süket, holott a köznyelvben az utóbbi szónak sincs negatív jelentéstartalma, a nagy zajban nem azt mondjuk, megsiketülök, hanem hogy megsüketülök. Az öregnél is illendőbb időset mondani, noha az előbbi is használható kifejezetten kedvező összefüggésben, például ha valakit a szakma nagy öregjének nevezünk.

Természetesen egyénenként változik, ki mit érez sértőnek. Ismerek olyan, a sorsával megbékélt vakot, aki nem kedveli a világtalan szót, és olyan kerekesszékest, aki magát egyszerűen nyominak nevezi; sorstársa, a 2013-as Budapest–Bamako-ralit sikeresen teljesítő Kis Adrienn pedig a Rocki-Mentők Bamakóban nevet adta csapatának.

A sajtóban, pláne a szavakat mikrogrammra kimérő politikában értelemszerűen olyan kifejezéseket kell használni, amelyek a többség számára elfogadhatók. Igaz, a bántónak tartott szavakat néha modoros vagy épp nyakatekert kreatúrákra cserélik, a fent említett Emmi-jegyzék például a néma helyett a beszédfogyatékos, a fogyatékos helyett a fogyatékossággal élő kifejezést írja elő.

Minden etimológiai, szemantikai okoskodás, illetve polkorrektkedés helyett azt illik figyelembe venni, hogy az érintettek – akár okkal, akár ok nélkül – bántónak éreznek-e egy kifejezést. Esetünkben tehát méltányolhatjuk, ha a világtalannal valaki nincs kibékülve, még ha a szó nem is a vak ember világának létezését tagadja. Egyébként a vak szó is hordozhat negatív jelentést, gondoljunk csak a vakbuzgóra vagy az elvakultra. Olykor tehát meglehetősen nehéz meghatározni, melyik kifejezésben rejlik nagyobb „sértési potenciál”.

Szó szerint

Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, Water Willyről, bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”, és elkészítettük az első átírási térképet. Ajánljuk korábbi írásainkat.