Október 15-e, a fehér bot világnapja alkalmából gyakran szóba kerülnek a vakok. Avagy a világtalanok. Nevezik őket így is, úgy is. Egyesek szerint a vak szó udvariatlan, ezért inkább a tapintatosabbnak érzett világtalant használják, mások szerint épp az utóbbi kifejezés bántó.
„De ne mondd a vakra, hogy világtalan, / Mert a világtalan nem lehet olyan, akinek világa van” – olvasható Marosi Katalin Szerzett szavak című versében. „Miért is lennék én világtalan? Csak azért, mert nem vakít el a XXI. század reflektorfényes, csilivili, sokszor íriszt kiégető látványa? Attól még érzek, sőt néha talán többet is, mint amennyit szeretnék. Tapintok lelkeket, szíveket, rezgéseket. Olykor hatalmas távolságokból is – írja a VakVagány blog szerzője, a Magyar Nemzet Magazin augusztus 19-ei számában is bemutatott Horváth Nikoletta. – Lehet, hogy nem látom a zöldségesnél az érett pirosságban kicsattanó málnát, de érzem az illatát, sőt otthon, a széken falatozva az íze a legnagyobb ajándék. Akkor tehát miért is vagyok »világtalan«? Nem kell túltörpölni a dolgokat. Mondjuk ki azt, ami igaz. Vak, siket, fogyatékkal élő, mozgássérült stb.”
Tény, hogy létező jelenség a szavak megerőszakolása, és nem csak nálunk; gondoljunk arra, hogy a tengerentúlon egyesek már a black szót is sértőnek kiáltották ki, és feketekávé helyett „tej nélküli kávét” kínálnak. De tévedés azt hinni, hogy a világtalan a píszíforradalom nyelvújításának terméke: az Emberi Erőforrások Minisztériumának néhány évvel ezelőtt nyilvánosságra került, néhol az izzadságszagú polkorrektséget sem nélkülöző jegyzéke épp a világtalan szót tiltja, és helyette a vak használatát követeli meg.
Hogy tisztábban lássunk vak és világtalan dolgában, lépjünk távolabb a mai nyelvvitától, bő másfél évszázad elég is lesz. Az 1862-ben megjelent A magyar nyelv szótára a vak szót a következőképpen definiálja: „Minden állat, melynek szemszervei teljesen megromlottak, s nem lát, vagy néha ideiglen, pl. születése után néhány napig, vagy valamely szembaj által meg van fosztva szeme világától; innen emberre vonatkozólag szelídebben szólva másképen: világtalan.” A Czuczor Gergely és Fogarasi János által összeállított mű a világtalan szóra két meghatározást ad: „1) Sötét, homályos. Világtalan éj. Világtalan börtön, barlang. 2) Szeme világától megfosztott vak. Szegény világtalan koldus.” És egy „közmondatot” is említ: vak veti világtalannak szemére – amiről nekünk mindjárt eszünkbe juthat egy másik: vak vezet világtalant.