Christie ugyanis 1926-ban magánéleti válságba került: anyja meghalt, golfrajongó férje bejelentette, hogy válni akar, mert beleszeretett egyik sporttársába.
A kétségbeesett asszony 1926 decemberében gyermekét hátrahagyva eltűnt, s hiába kereste egy egész ország, csak tizenegy nappal később ismerték fel egy harrogate-i szállodában, ahová álnéven jelentkezett be, férjét nem ismerte meg, sőt azt sem tudta, ő kicsoda.
A valós krimit azóta sem sikerült megfejteni, az írónő soha nem beszélt róla. Magánéletét egyébként is féltékenyen óvta, interjút csak ritkán adott, szinte soha nem dedikált.
A válóper 1928-ra záródott le, s két év múlva Mezopotámiába utazott, hogy feledje bánatát. Itt ismerkedett meg a nála tizennégy évvel fiatalabb Max Mallowan régésszel, akivel év végére már össze is házasodtak, és 46 évet éltek együtt tökéletes boldogságban. Christie szerint a titok az volt, hogy minél idősebb egy asszony, annál jobban érdekel egy régészt…
A második világháború idején ismét egy kórházban dolgozott, az ötvenes évektől gyakran vett részt férje ásatásain Irakban és Szíriában. Mallowant tudományos teljesítménye elismeréseként 1968-ban lovaggá ütötték, felesége 1971-ben kapta meg hazája legmagasabb kitüntetését. Az idős hölgy ugyanabban az évben lábtörést szenvedett, egészségi állapota megromlott. Utoljára 1974-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a Gyilkosság az Orient Expresszen című film bemutatóján, amelyen részt vett II. Erzsébet királynő is (állítólag ez volt az egyetlen filmadaptáció, amellyel Christie is elégedett volt). Az irodalom talán legnagyobb „tömeggyilkosa” 1976. január 12-én halt meg wallingfordi otthonában.
Alakjai közül Hercule Poirot mellett a leghíresebb Christie személyes kedvence, a saját magáról is mintázott Miss Marple.
Az éles eszű vidéki vénkisasszony kötögetés közben, társalogva úgy oldja meg a rejtélyeket, hogy párhuzamot von a kis falujában élő emberek viselkedésével, természetével. Poirot 33 regényben és több tucatnyi novellában dolgoztatja agysejtjeit, Miss Marple az 1930-as Gyilkosság a paplakban című regényben jelent meg és még 11 alkalommal bogozta ki a rejtélyeket. Christie számos művét vitték filmre, különösen jól sikerült a Gyilkosság az Orient Expresszen, A vád tanúja, a Tíz kicsi indián és a Halál a Níluson.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!