Jótékony célú árverés: 3 sztár is felajánlott egy-egy gitárt

Bradley Cooper azt a gitárt adta oda a jótékony célra, amelyen a Csillag születik című filmjében játszott.

Forrás: MTI2020. 10. 16. 12:58
null
Bradley Cooper az Oscar-díjas Csillag születik remake-ben gitározott Forrás: facebook.com/Bradley-cooper
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Taylor Swift, Bradley Cooper és Keith Urban is adományozott egy-egy gitárt a Christie's által szervezett árverés számára, amelynek bevételével a countryzenei ágazatnak a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalóit akarják támogatni.

Swift az aláírásával díszített fekete akusztikus Gibson gitárját ajánlotta fel, amelyen szeptemberben új, Betty című számát mutatta be. Az énekesnő kilenc fellépőruháját is árverésre bocsátja. A kollekció 25-40 ezer dolláros (8-12 millió forintos) áron is elkelhet a Christie's becslése szerint.

Cooper azt a gitárt adta oda a jótékony célra, amelyen a Csillag születik című filmjében játszott. Az elektromos hangszer 2-4 ezer dollárt (621 ezer-1,2 millió forintot) érhet.

A csütörtökön kezdődött árverés október 29-ig tart. A teljes hasznot a countryzenei akadémia koronavírus áldozatait segítő alapítványa kapja, amelyet a nashville-i központú zenei ágazatban dolgozók megsegítésére hoztak létre.

Bradley Cooper az Oscar-díjas Csillag születik remake-ben gitározott
Fotó: facebook.com/Bradley-cooper

„Amikor tavasszal a pandémia lecsapott, nagyon súlyosan érintette Nashville-t” – hangsúlyozta Nancy Valentino, a Christie's szakértője. Az árveréssel a művészek segítenek az ágazat dolgozóin, a turnék buszsofőrjein, a koncertek technikusain, munkásain, egyéb szolgáltatóin„ – tette hozzá.

Az aukción Dolly Parton cimbalmára és Sheryl Crow Baldoni harmonikájára is lehet licitálni. Tim McGraw F131 Hellcat motorját, Carrie Underwood pedig azt a ruháját ajánlotta fel, amelyet szeptemberben, a nashville-i countryzenei díjátadón viselt.

Edzés Taylor Swifttel a világsztár dalaira + videó

Nem csak Taylor-rajongóknak: a korunk egyik legnépszerűbb énekesnőjének slágereire összeállított, táncos elemekkel tűzdelt HIIT-edzés szuperül átmozgatja az egész testet. Néhány hete nagyon szerette a közönség a dietaesfitnesz.hu oldalán is megjelent Emily Thorne fitnesz youtubernek (@emkfit) a Mamma mia! slágereire épülő programját – később egy kicsit „újhullámosabb” zenei világba eveztünk: Emily a neves amerikai énekesnő-dalszerző, Taylor Swift dalaira rakott össze egy HIIT-edzést (high intensity interval training, azaz magas intenzitású interval edzés) – írta a dietaesfitnesz.hu. A 20 perces program Taylor Reputation és Lover című lemezeire épült, és Emily akkor is ötvözte a jól ismert és olyannyira hatékony alapgyakorlatokat, mint a guggolás, a guggolásból felugrás vagy a térdhúzás – koreografált, táncos elemekkel. Szokás szerint minden mozdulatsort lépésről lépésre bemutatnak még azelőtt, hogy elkezdődne az adott szakasz.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.