A New York-i rendőrség letartóztatott egy Michelle Mootreddy nevű nőt, miután az kéretlenül megjelent Pete Davidson Staten Island-i házában: belopózott egy nyitva hagyott oldalajtón, majd leült a konyhaasztalhoz, mintha a sztár ingatlanjában lakna.

Fotó: Flickr
Davidson – a Saturday Night Live komikusa, a Staten Island királya sztárja – épp nem volt otthon, egy rokona vette észre a nőt, és hívta a rendőrséget.
Mootreddy korábban már egy hamis közleményt is kiadott, miszerint Davidsonnal összeházasodtak – amiről azonban hamar kiderült, hogy nem igaz, a színész ugyanis egyből cáfolta, hozzátéve, hogy nem is ismeri a nőt.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Flickr
Szégyelli múltját, felhagyott a színészettel a volt gyereksztár
Jennette McCurdy a podcastjában Anna Farisszal beszélgetett, neki erősítette meg, hogy lényegében már feladta színészi karrierjét, utoljára 2018-ban lehetett látni egy rövidfilmben.
Legismertebb szerepét az iCarly-ban játszotta, majd több más, nickelodeonos produkcióban is megjelent, amit ma már kifejezetten kínosnak tart, sok tekintetben megbánta a karrierjét.
Miután az édesanyja meghalt, eldöntötte, hogy teljesen felhagy a színészettel, utolsó komolyabb sorozatszerepét a Between-ben játszotta 2015-2016-ban.