Csaknem egy év után a filmes világ legjelentősebb eseményének ígérkezik a 74. cannes-i filmfesztivál, ahova július 6. és 17. között több világsztár is hivatalos a vörös szőnyegre. Jóllehet Franciaországban június 30-án minden járványügyi korlátozást feloldanak, a filmes seregszemlén még szigorú egészségvédelmi előírások lesznek érvényben – jelezték csütörtökön párizsi sajtótájékoztatójukon a szervezők. „Bármit nem lehet csinálni. Nem lesz folyamatos bulizás” – mondta a sajtótájékoztatón Pierre Lescure, a seregszemle elnöke.
A fesztivál területére csak a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum felmutatásával lehet majd belépni. Ez lehet egy oltási igazolás az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákról. A kétdózisú oltóanyagok esetében legalább két hétnek kell eltelnie a második injekció után, az egydózisúak esetében pedig legalább négy hétnek. A fertőzésen az elmúlt hat hónapban átesettek számára egy legalább kéthetes, de félévnél nem régebbi antitest-igazolás is elégséges a belépéshez. Aki nem rendelkezik egyik dokumentummal sem, annak a fesztivál helyszíneire való belépéshez 48 óránál nem régebbi koronavírus-tesztet kell bemutatnia. A tesztet és az oltási lehetőséget is ingyen biztosítja a fesztivál minden akkreditált, így a külföldi vendégek számára is Cannes-ban, a fesztiválpalotához közeli egyik rendelőintézetben.
A protokolleseményeken az alkotóknak nem lesz kötelező a szájmaszk viselése, de a vetítéseken mindenkinek hordania kell, viszont a biztonsági távolságtartás nem lesz érvényben, a nézőtereket 100 százalékig ki fogják használni, díszvacsorákból sem lesz hiány, de egy asztal körül csak hatan foglalhatnak majd helyet.
A fesztiválra benevezett több mint kétezer film közül 61 kapott meghívást a hivatalos programba, köztük két magyar alkotás, Enyedi Ildikó A feleségem története és Mundruczó Kornél Evolúció című filmje.

Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon
Thierry Frémaux művészeti igazgató a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a beérkezett filmek közül viszonylag kevés foglalkozott a járványhelyzet okozta bezártság, veszteség és újrakezdés kérdéseivel, a válogatásban helyet kapó alkotások középpontjában elsősorban a kortárs társadalmi és identitáskeresési kérdések állnak.