Bruce Springsteen lánya érmet nyert az olimpián

A 29 éves Jessica az amerikai díjugrató csapat tagjaként vett részt a 2021-es tokiói olimpián.

Forrás: hirado.hu2021. 08. 10. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legendás zenész lányának van miért büszkének lennie, ugyanis a dobogó második fokára állhattak fel csapatával. A tornát Svédország nyerte, de egészen az utolsó akadályig szoros volt a mezőny, fej-fej mellett haladt a két csapat, végül az utolsó akadálynál a svédek egy másodperces előnyre tettek szert, amivel megnyerték a versenyt – írja a JustJared.

 

Az ezüstérmes olimpikon, Jessica Springsteen szinte az egész gyermekkorát lóháton töltötte, így komoly sikereket ért el a sportágban. A 29 éves sztárcsemete országa top sportolói közé tartozik, és olyan versenyeken képviselte Amerikát, mint a FEI Nemzetek Kupája 2020-ban, 2018-ban és 2014-ben. Mindemellett első helyezést ért el a 2014-es American Gold Cupon, 2016-ban pedig első ízben nyert meg egy ötcsillagos Grand Prix versenyt.

 

Jessica édesanyja, Patti Scialfa szintén a lovak szerelmese volt, tőle örökölte a sport iránti rajongását.

 

„Nagyon kicsi koromban, négyévesen kezdtem el lovagolni. Anyukám mindig is szeretett volna, így amikor New Jersey-be költöztünk, elkezdett órákat venni. A házunkkal szemben volt az egyik legelismertebb junior edző istállója, és én is azonnal beiratkoztam” – mesélt szenvedélye kezdetének történetéről korábban Jessica.

 

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.