Menye pótanyukaként tekint Csepregi Évára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A megismerkedésük után hamar szoros kapcsolat alakult ki Csepregi Éva és menye között. A Neoton Família énekesnője és Heatlie Dóra a Duna Televízió Almárium című műsorában meséltek Radványi Dorottyának arról, milyen volt az első találkozásuk. A nézők azt is láthatták, milyen ruhában volt a fiatal pár a közelmúltbeli esküvőjükön.

Forrás: MTVA Sajtó és Marketing Iroda2021. 09. 25. 11:04
Csepregi va
Budapest, 2014. június 11. Csepregi Éva énekes a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt Fotó: Zih Zsolt

 Egy bizonyos kor után az anyukák elkezdik érlelni magukban azt a gondolatot, hogy anyósok lesznek. Szerintem ez egy szép része az ember életének

– mondta Csepregi Éva, aki nemcsak fiával, de menyével is mindent megbeszél, sőt elárulta: minden téren sokat tanul tőlük. Idesorolta a lazább gondolkodást is, amely a fiatal pár esküvői ruhája kapcsán lett téma a beszélgetésben.

A piros szoknya, piros nadrág tornacipővel kicsit furcsa volt nekem, én egy kicsit ugyanis konzervatívabb vagyok

– vallotta be Csepregi Éva.

Hogy miként festett az ifjú pár az esküvőn, az is kiderül a videóból, amely IDE kattintva nézhető meg.

Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.