Elárverezik Amy Winehouse személyes tárgyait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A fiatalon elhunyt Grammy-díjas brit énekesnő, Amy Winehouse személyes tárgyait bocsátja árverésre november elején Beverly Hillsben a Julien’s Aukciósház.

Forrás: MTI2021. 10. 13. 13:13

Nolan – aki két éve készíti elő az árverést – hozzátette: a szülők szeretnék, ha a tárgyak olyan rajongókhoz kerülnének, akik értékelik Winehouse hagyatékát.

Az énekesnő legtöbb ruháját 2-4000 dolláros (624 ezer-1,2 millió forintos) áron kínálják. Az övekre, parfümökre, cipőkre, gitárokra, dobfelszerelésekre 50-100 dolláros (16-31 ezer forintos) árnál kezdődik majd a licitálás.

Winehouse eredeti zenéje és megjelenése világszerte felkeltette a közönség érdeklődését. Rövid pályája alatt azonban csak két stúdióalbuma jelent meg, a Frank és a Back to Black.

Az énekesnő gyakran beszélt alkohol- és drogfüggőségéről.

A november 6-ára és 7-ére meghirdetett aukció bevételének egy része az Amy Winehouse Alapítványt támogatja, amelynek célja a gyerekek és fiatalok önbecsülésének és életrevalóságának erősítése.

Borítókép: Amy Winehouse (forrás: Flickr)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.