Sztárpárok, akikről mindenki megfeledkezett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem egy olyan híres páros akadt már, akiknek útjai olyan hirtelen váltak el, hogy mára mindenki megfeledkezett arról, hogy valaha közük volt egymáshoz.

Forrás: index.hu2021. 11. 12. 11:54

Alanis Morissette és Ryan Reynolds

Hollywood egykori kedvenc szerelmespárjáról mára szinte mindenki elfeledkezett. A színész és Blake Lively ikonikus párként tündökölnek, akiknek csodájára jár a világ, és nem csak azért, mert rendszeresen oltogatják egymást a közösségi oldalaikon. Reynolds azonban a 2000-es években még úgy gondolta, Alanis Morissette énekesnőt fogja feleségül venni – olvashatjuk az Index cikkében.

Úgy hírlik, Drew Barrymore születésnapi partiján kerültek közel egymáshoz 2002-ben, amikor a színész maga is berobbant Hollywoodba. Két évvel később már jegyben jártak, majd 2007-ben váratlanul szakítottak. Reynolds csendes maradt a szakítást illetően, az énekesnő azonban azt vallotta, az említett időszak egyszerre volt csodálatos és pokoli, ugyanis kapcsolatfüggőként írta le, így szerinte a szokottnál is jobban megviselte, hogy különváltak a színésszel. Minderre azonban jó oka volt, ugyanis már fizikailag is érezte, hogy képtelen tovább maradni a kapcsolatban. Nem is maradt facér sokáig, és 2010-ben hozzáment Souleye rapperhez, akitől három gyermeke született.

Christina Applegate és Brad Pitt

A jelek szerint bizony Brad Pitt sem dobogtatta meg egyforma mértékben a női szíveket. A fiatal színész ugyanis 1989-ben együtt érkezett az MTV VMA díjátadójára a színésznővel, aki azonban egy másik férfival lépett le a buliról. Bár Applegate sosem volt hajlandó elárulni, hogy ki volt a titokzatos úr, sokak szerint egy Sebastian Bach nevű metálénekes volt az, aki lecsapta őt Brad Pitt kezéről – legalábbis egy este erejéig, a színésznő ugyanis pironkodva elárulta Andy Cohen műsorában, hogy később már nem randizott az illetővel, és bár Brad Pitt-tel még találkozott, már nem randipartnerekként tekintettek egymásra.

A teljes cikk további tiszavirág-életű sztárrománcokkal ITT olvasható el.

Borítókép: Brad Pitt (Fotó: Flickr)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.