Újabb klasszikusok érkeznek a Filmintézet videotárába

Folyamatosan bővül a Nemzeti Filmintézet videotára, a Filmio kínálata: november hónapban többek között Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Jeles András és Vitézy László filmjeivel – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 11. 15. 10:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

November 4-től már látható a klasszikusok közül Jancsó Miklós Szörnyek évadja című 1986-os filmje, Cseh Tamás dalaival és Kállai Ferenc főszereplésével, a kortárs alkotások közül pedig Vitézy László A színésznő című 2018-as filmje, ami Szávai Viktória főszereplésével készült.

11-én debütált Jeles András Álombrigád című 1983 -as filmje, valamint a 2010-es Bibliothéque Pascal Hajdu Szabolcs rendezésében és Török-Illyés Orsolyával a főszerepben.

A hónap végén, 25-én érkezik a két évvel ezelőtt bemutatott Házasságtörés szintén Vitézy László rendezésében, Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján, valamint a Holdudvar 1969-ből Mészáros Mártától, Tőröcsik Mari, Balázsovits Lajos és Kovács Kati főszereplésével.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Mészáros Márta (Fotó: YouTube/Képernyőfotó) 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.