Elképesztő mennyiségű jó szerepet utasított vissza, például neki ajánlották fel elsőként Axel Foley szerepét a Beverly Hills-i zsaruban (1984), illetve a Hegylakó (1986) címszerepét, az Aki legyőzte Al Caponét (1987) főszerepét, vagy Tom Cruise karakterét az Esőemberben (1988), de eredetileg ő lett volna Jack Crawford A bárányok hallgatnak-ban (1991) is. Első körben rá osztotta Butch szerepét Tarantino a Ponyvaregényben (1994), de ő visszalépett, hogy eljátszhassa a Fuss tovább, Wells! (1994) főszerepét (melynek ő jegyezte a forgatókönyvét). Tarantino ezután újra próbálkozott, rá írta Kaszkadőr Mike karakterét a Grindhouse – Halálbiztosban (2007), de Rourke akkor is nemet mondott.
1991-ben döntött úgy, hogy visszatér az ökölvíváshoz, mert úgy érezte, hogy a filmezés tönkreteszi, és színészként nem becsülte meg eléggé magát. Akkor már nem amatőrként lépett a ringbe, hanem profiként. A terve az volt, hogy tíz mérkőzés után a világbajnoki címért küzd a saját súlykategóriában, ez azonban nem jött össze – nem a teljesítménye, hanem elsősorban a sérülései miatt. Veretlenül, de számos maradandó nyomot hagyó sérüléssel vonult vissza 1995-ben.
Eltört többek között az orra, a lábujja és a bordája, felhasadt a nyelve és összenyomódott az arccsontja – utóbbit jó pár sebészi beavatkozással kellett rendbe hozni, és ezek nem sikerültek valami jól.
Bár remekül bokszolt, a rossz plasztikai beavatkozásoktól deformált arccal kellett visszatérnie Hollywoodba.
Rourke mindezek után zokszó nélkül vállalt szerepeket rosszabbnál rosszabb filmekben, miközben egyre rosszabb pszichés állapotban volt. 1998-ban öccse beszélte le az utolsó pillanatban az öngyilkosságról, majd Sylvester Stallone nyúlt a hóna alá, amikor fontos szerepet adott neki a Get Carter (2000) című filmjében, amiért azóta is elképesztően hálás – meséli a Port.hu.
