
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
A film két rohammentősről szól, akik egy kísérleti drogra bukkannak New Orleans utcáin, ami valamiféle időutazást indukál, ezzel persze alaposan felforgatva az életüket.
A két főhőst a Marvel-sztár Anthony Mackie (Amerika kapitány, Bosszúállók) és Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata) formálják meg.
A filmet Justin Benson és Aaron Moorhead írták és rendezték, akik már a Feloldozás, A végtelen és az Újjászületés című filmjeik alkalmával is kipróbálták a fantasztikum műfajait.
Új filmjük egy éve debütált a Torontói filmfesztiválon, ahol kedvező kritikai fogadtatásra talált.
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése
Lenőni Azahriah mellé
A születésed napja elárulja, mikor jön el idén számodra a boldogság − Derítsd ki, mikor leszel a csúcson
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.