Ki szégyellje magát?

Van-e olyan ordenáré aljasság, amit még nem rendezett sajtó alá a mai magyar „demokratikus ellenzék”?

Fotó: Katona_Vanda

Egy Szijjártó Péter külügyminisztertől „idézett” mondattal kezdi tegnapi írását Hargitai Miklós a Népszavában: „Szégyellje magát […] – hazudta Szijjártó Péter külügyminiszter az őt a szabad sajtó eltiprásáról kérdező Reuters-tudósítónak.” Megnéztem a sajtótájékoztatón elhangzott Szijjártó-beszéd teljes anyagát – ilyet nem mondott Magyarország külügyminisztere. A szóban forgó mondat két másik szóval kezdődik, így: „Kedves hölgyem […].” Vagyis nem úgy, hogy „szégyellje magát”. A szerzőnek persze fontos a hazug fölvezetés, hiszen erre építi a folytatást: „A tények után beszélhetünk arról is, hogy kinek kellene szégyellnie magát.” Milyen „tények” után? Az idehazudott „szégyellje magát” volt a tény?

Aztán egy hosszú felsorolás következik azokról – „közmédia-kollaboránsok, ombudsmanok helyére ültetett álbiztosok, lapító professzorok” stb. –, akik együttvéve sem mutattak föl annyi kurázsit, mint az in­dexesek. A cikk folytatása is illeszkedik a bevezető mondat „hitelességéhez”. Ahhoz a Szijjártó-mondathoz például, hogy „nálunk az újságírók megírhatnak bármit, tehát sajtószabadság van”, a szerző azt írja, hogy ez nem igaz, nem írhatnak meg bármit. Ami persze ugyanolyan szemenszedett hazugság, mint az előző. Magyarországon ma bármit meg lehet írni. Ezt mindenki látja, hallja. (Hargitaiék szorgalmasan élnek is a lehetőséggel.) Mondaná meg nekem valaki: van-e olyan ordenáré aljasság, amit még nem rendezett sajtó alá, nem mondott mikrofonba, kamerába a mai magyar „demokratikus ellenzék”? Várom a választ.

A Népszava-szerző „mellesleg” a Magyar Újságírók Országos Szövetségének az elnöke. Van kérdés?