Tóni bácsi a ravatalnál

Rajk története afféle „kis színes” a hazai kommunizmus történetéből.

Fotó: Katona_Vanda

Október hatodika 1956-ban is emlékezetesre sikerült – ha nem is úgy, ahogyan eltervezte a Rákosi Mátyást váltó Gerő Ernő pártvezér és csapata. Rajk László újratemetésével a hatalom az aradi vértanúk mártíromságát próbálta meg összemosni saját aljasságával.

Rajk története afféle „kis színes” a hazai kommunizmus történetéből. A koncepciós perek első ismertebb áldozatát, az ÁVO létrehozóját negyvenévesen, 1949-ben akasztották fel sajátjai az elvtársak hatalmi vetélkedésének keretében. Pedig Rajk elvtárs jó elvtárs volt. Már fiatalon sikerrel bomlasztotta a rendszert, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd idehaza szervezte az illegális ellenállást. A „felszabadulás” után Rákosi mögött második ember a pártban, derekasan kiveszi részét a bolsevik aljasságokban, az egyházak szétverésében, az ellenzék felszalámizásában. Ám a hatalma csúcsán álló, belső ellenséget kereső Rákosinak épp kapóra jön a potenciális konkurens, így aztán, ahogyan az arrafelé szokás volt, sztálini mintára fölakasztatja.

De nézzük csak tovább! Na ki mondott a ravatalnál beszédet a párt és a kormány nevében? De bizony, hogy Apró Antal, Dobrev Klára nagypapája… Kicsi a világ! Tóni bácsi hiteles elvtárs hírében állt, ilyeneket mondott a koporsó előtt megrendülten szipogva: „A párt el van szánva arra, hogy végérvényesen leszámoljon a múlt hibáival, és biztosítja, hogy soha többé ne legyen ilyen tragédia.”

Ötvenhat őszét írtuk, csak párat kellett aludni, és megtudtuk, hogyan képzelte el Dobrev Klára nagypapája és cimborái „a múlt hibái­val való leszámolást”. Ötven évre rá, 2006-ban Klárika férje is nosztalgiázott egyet. De az már egy másik történet.