Médiajaj

Göncz Árpád óta tudjuk, „nemzeti kormányok idején idehaza lábbal tiporják a sajtószabadságot”.

Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet

Göncz Árpád óta tudjuk, nemzeti kormányok idején idehaza lábbal tiporják a sajtószabadságot. A néhai államfő 1993-ban az olasz La Stampa című liberális lapnak panaszkodott az ellenzéki médiumokat érő támadásokról. (Ami azért volt érdekes, mert az Új Magyarországot, a Pesti Hírlapot és Csurka Magyar Fórumát leszámítva a teljes sajtót ők uralták.) Később, az MSZP–SZDSZ-időkben „nem volt baj” a médiával, a 2010-es Fidesz-kormányok óta viszont ismét rabigában szenved a független újságírás az orbáni cenzúra miatt. (Ezt onnan tudni, mert erről ír, beszél, szitkozódik az összes hazai ellenzéki újság, rádió és televízió. Ebben a rettenetes cenzúrában…)

Mondaná meg valaki: van-e olyan kormányszapuló aljasság, amit még nem rendezett sajtó alá, nem mondhatott mikrofonba, kamerába ellenzéki újságíró „a még megmaradt” (többtucatnyi) végváraiban?

Most épp az Európa Tanács emberi jogi biztosa, bizonyos Dunja Mijatovics aggódik a magyar sajtó helyzetéért. Nem mennék bele az épületes szamárságok ismertetésébe, csak néhány érdekesség… Nem szép – írja biztos asszony –, hogy Krekó Péter, a Political Capital vezetője a „kormánymédia célpontja” lett. Célpontja? Csupán megdöbbentünk aljas nyilatkozatán: „Ha aláásod az emberek hajlandóságát, hogy beoltassák magukat, Orbán Viktor viselheti a politikai következményeket.” Ezt mondta, mi meg hozzátettük a magunkét. Egy másik vád: a járványveszélyhelyzet során meghozott rémhírterjesztési szankciók „szűkítették a szólásszabadságot”. Így is lehet mondani. Megkérték a rémhírterjesztőket, hogy ne hazudozzanak. Vagy az is európai érték?