idezojelek

Egy üldözött mecénás

Velem senki ne próbálja elhitetni, hogy Soros György maga a patás ördög – írja közösségi oldalán Vásárhelyi Mária.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Velem senki ne próbálja elhitetni, hogy Soros György maga a patás ördög – írja közösségi oldalán Vásárhelyi Mária, akinek lassan minden második bejegyzésében ott találjuk a magyar származású, „hányattatott” milliárdost. Ezúttal is az Orbán-kormány a hibás, amely képes volt elhitetni az emberek zömével, hogy amerikás Gyuri bácsi az ország vesztét akarja, holott ő csak segíteni próbálta az ország felemelkedését.

Mária asszony nem először ajánlja figyelmünkbe, hogy Magyarország demokratikus átalakulását az elmúlt száz évben senki sem támogatta oly bőkezűen, mint a szamaritánus pénzember; hiszen Mr. Soros a vagyonának jelentős részét arra áldozta, hogy segítsen bennünket demokratizálódni. Máriánktól tudjuk azt is: önzetlen Gyuri bácsi, miközben tehetséges fiatalok egész sorát támogatta nyugati egyetemi ösztöndíjjal, nem várt cserébe semmit.

Különös ez a hervadhatatlan igyekezet, amellyel Vásárhelyi Mária nyúl az örökös támadásoknak kitett mecénás hóna alá. Ehhez képest erősen szkeptikus kommenteket olvashatunk a cikk alatt. „Ezeket a Soros-hűségesküket időnként meg kell újítani?” – érdeklődik az egyik hozzászóló, egy másik meg arról tájékoztat: „Marcsi apukája, az SZDSZ-alapító Vásárhelyi Miklós éveken keresztül a Soros Alapítvány elnöke volt. Innen fúj a szél…” Azért boldogult Csurka István Soros-portréján is érdemes elmerengni: „A dörzsölt Soros […] úgy spekulált, a nélkülöző magyarságot fillérekkel le lehet kenyerezni. Azért hozta a pénzt, hogy ne legyen forradalom, a rendszerváltás ne járjon elszámoltatással.”

Hát ehhez mit szól, Mária?

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, Vásárhelyi Mária és Kolber István (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.