Csöppet sem lep meg, hogy minapi jegyzetem – Büszke Hegedűsök – kibillentette a balansztengelyt Dávid Ferencben. A Gyurcsány-párt gazdasági megmondóembere a Hírklikk.hu hasábjain fejtette ki, miért sületlenség, amit írtam, s miért volt igazuk az általam leszólt momentumosoknak, amikor öt éve megfúrták a budapesti olimpiát. (Egyebek mellett azt írtam: „vannak, akik abban lelik örömüket, hogy saját nemzetüket, magyarok millióit fosztják meg a fölemelő érzéstől, a magyar olimpiától”. Nevesítettem a legtenyérbemászóbb nolimpikont, Fekete-Győr Andrást, aki azóta is mellét düllesztve szavalja, mekkora bravúrt vitt véghez a pártja.)

Dávid ítész most azt magyarázza, hogy a budapesti olimpia nem nemzetálom, mindössze „a magyar miniszterelnök gyermekkori vágya, amely – hála istennek – 2040-ig biztosan nem teljesül”. Az ilyesmi ugyanis a tehetős országok úri passziója. (Friss példával is előáll: lám, hiába stafírozta ki Orbán Viktor a magyar kézilabdát, az eredmények nem jöttek.)

Csak szólok. A rendszerváltás után Budapest már elszalasztott egy hatalmas lehetőséget. Világkiállítást rendezhetett volna, ám az SZDSZ főpolgármestere, Demszky Gábor nem látott fantáziát az expóban, a Horn-kormány pedig lemondta. Vásár helyett végül kiárusítást rendeztek: stratégiai ágazatok sora került fillérekért külföldi kezekbe. Az eltervezett pénzt expó nélkül is elköltötték – így „csak” a bevétel maradt el.

„Merjünk kicsik lenni!” – sugallja most Kovács Laci bácsi legendás javaslatát Dávid Ferenc.

Nekem gróf Teleki Pál gondolatsora jobban tetszik: „Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek. Nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek. Merjünk magyarok lenni!”

Borítókép: Dávid Ferenc (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)