Láriferi szépírói próbálkozásai közül egyértelműen a 2018-as választási kesergő a legemlékezetesebb: „Szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája. […] Gőzös, keleties hatalom, megtorlás, a maradék emberi szövetek szétszaggatása, a polgári szabadság, az emberi méltóság maradékának szertefoszlása […], a maró önvád, a perspektíva elenyészése stb.”
Itt pár hónapos alkotói válság következik, majd a katarandalírozás emberi rezüméi ismét előcsalogatják a túlbérmálkozott ápoltból az irodalmárt. Arról versel, hogy az elemi lázadás tettekben megtestesülő vágya emberek lelkét, szívét, értelmét keríti hatalmába: „Ellenzékinek lenni hazafias kötelesség. Rosszul működő rendszert bontani hazafias tett.”

Miután azonban a rendszerbontásból csak újabb italospalack-bontás lett, költőnk minap újfent a lantjához nyúlt. Bár Orbán Viktornak ajánlja a prózában feldolgozott munkáját, ki ne tudná, hogy önmagát rajzolja meg: „Ki ne akarna többnek, jobbnak, nagyobbnak látszani? Mert a túlélés, vagy éppen a győzelem záloga az ilyen-olyan erő vagy annak elhitetése, ezért ha lehet, erősnek mutatod magad – zokogja bele a világba. – Sokan dacolnak a valósággal, hogy túléljenek, hogy észrevegyék őket, hogy legyenek valakik. […] Nem elvekért, nem igazságért. A láthatóságért. Vagyok! Lássátok! Csak én vagyok.” (Harsány fütty a nézőtéren.)

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Mohai Balázs)